Belföld

Kevesebbet tankoltunk ebben az évben

Önt is visszatartották az árak? Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza a magyar piacon.

Az első kilenc hónapban benzinből 900 millió liter fogyott, gázolajból pedig 1,14 milliárd liter. A prémiumgázolaj kivételével minden üzemanyagfajta kereslete csökkent 2,3-10,2 százalékkal: a legjobban, 10,2 százalékkal, 4,269 millió literre a 98-as motorbenziné, a legkevésbé pedig a prémium motorbenziné, 2,3 százalékkal, 19,2 millió literre, míg a prémiumgázolajból 1,9 százalékkal több, 45,1 millió liter kellett, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt évben összesen 2,88 milliárd liter üzemanyagot használtunk el, míg egy évvel korábban 2,96 milliárd liternyit. Az idén az első háromnegyed évben a kutaknál 2,04 milliárd liter üzemanyag fogyott.

A szövetség adatai a piac mintegy 85 százalékát fedik le a tagvállalatokon keresztül.

Az üzemyanyag árának növekedéséről több ízben is cikkezett a Győr24. Júliusban a statisztikákból azt olvastuk ki: két éve sokkal többet tankoltunk, de nem került többe, mint a 2012-ben elfogyasztott üzemanyag.

Három évvel ezelőtt 280 forintot kértek a kutakon egy liter 95-ös benzinért. Akkor is keserű szájízzel emeltük le a pisztolyt a kutakon, ám lássuk be, mára kellemes nosztalgiával gondolunk az akkori időkre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik