Belföld

A Gyulai Törvényszék elrendelte a Gyulai Húskombinát felszámolását

24.hu
24.hu

2012. 10. 16. 19:26

Zámbori Tibor, a Gyulai Törvényszék elnökhelyettese elmondta: a Gyulai Húskombinát hétfőn adott a bíróságnak választ a hitelezői tartozás kiegyenlítéséről.

a gazdálkodó szervezet válaszában a szállítói tartozást elismerte, de annak kiegyenlítésére nem kért fizetési halasztás, így a Gyulai Törvényszék megállapította a társaság fizetésképtelenségét és a jogszabályok szerint nem jogerős végzésben kedden elrendelte a Gyulai Húskombinát felszámolását.

Zámbori Tibor megemlítette: a határozat ellen 15 napon belül lehet fellebbezni, ha nem történik fellebbezés, a felszámolási eljárásról szóló végzés a cégközlönyben történő közzététel napján emelkedik jogerőre.

A Gyulai Húskombinát ellen egy budapesti beszállító cég nyújtott be keresetet felszámolási eljárás elindítására, mert a húsipari cég többszöri megkeresésre sem egyenlítette ki szállítói tartozását. A Gyulai Törvényszék ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelet ki. Az elnökhelyettes emlékeztetett, a társasággal szemben 2012. szeptember 27-én nyújtottak be felszámolási eljárás megindítására kérelmet a törvényszékhez, majd a kérelmet egy ideiglenes vagyonkezelő kijelölése iránti kérelemmel egészítették ki, az eljárás ezt követően a csőd- és a felszámolási eljárásról szóló törvény rendelkezései szerint folytatódott.

A stratégiailag kiemelt jelentőségű cégnél felszámolóként csak az állami felszámoló, azaz a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. járhat el – jegyezte meg a törvényszék elnökhelyettese. A húskombinát vezetője az ideiglenes vagyonfelügyelő kinevezését követően a cég vagyonával kapcsolatosan csak a vagyonfelügyelő jóváhagyásával tehet jognyilatkozatokat, köthet szerződéseket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.