Belföld

Éjszakára elzárják az edényeket Navracsicsék

kávészünet (pihenőidő)
kávészünet (pihenőidő)

Az igazságügyi tárca új házirendje előírja, hogy hol kávézhatnak a dolgozók és mikor kapcsolhatják be a klímát.

A Blikk megszerezte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium új házirendjét. Ebből kiderül, hogy az állami vezetőknek biztosított konyhai szervizkészleteket, ellátmányokat kulcsra zártan vagy a titkárságokon kell tárolni. Vagyis Navracsics Tibor miniszter és államtitkárai kávés-, illetve teáskészleteire is jobban kell majd figyelni.

A bulvárlap úgy tudja, Zsolnay-porcelánokról van szó. A biztonságra nem azért ügyelnek, mert kezdtek eltünedezni a darabok, vagy a gondatlan mosogatás miatt alacsonyan „szálltak” a csészealjak. Az állami vezetők elsősorban saját bögréiket használják, de követelmény lesz, hogy ha megbecsült vendéget fogadnak, úgy a készlet azonnal kéznél legyen.

Szigorúbb feltételek mellett kávézhatnak a munkatársak is: csak az irodájukhoz „legközelebb eső teakonyhát” használhatják. Talán ezzel azt akarják elkerülni, hogy a kollégák más emeleteken szomszédoljanak, s a kávé mellett eltrécseljék az időt.

Különös gondot kell fordítani az ápoltságra és az öltözködésre. A konszolidált öltözéktől eltérni csak indokolt esetben – pakolás, külső terep bejárása – lehet, de pénteken sportosan elegáns viselet is elfogadott..

Az irodák, közös helyiségek hosszabb időre történő elhagyásakor a világítást le kell kapcsolni – írják kicsit sarkosan fogalmazva a házirendben. A kódex egyik legfontosabb területe ugyanis a környezetvédelem és a takarékosság. Az irodákat csak 22 fokig ajánlott fűteni, az üres helyiségekben zárják az ablakokat, s estére le kell csavarni a fűtést. A legnagyobb hőségben is csak akkor indulhat a légkondi, ha már árnyékolással sem sikerült elérni az ilyenkor előírt 26 fokot.

A dolgozóknak a lehető legkevesebb hulladékot szabad termelni, amit fajtánként elkülönítve gyűjtenek. Amit pedig lehet, újrahasznosítanak, így a megsemmisítőben csíkokra darált fontos akták is a szelektív papírgyűjtőben végzik – írja a Blikk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik