Belföld

Szegeden is öt év a bajai késelőnek

A most már jogesősen is elítélt férfi kis híján megölte unokatestvérét.

Helybenhagyva a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú döntését, a Szegedi Ítélőtáblán is öt év hat hónap börtönt és 5 év közügyektől eltítást kapott immár jogerősen az a bajai férfi, aki egy veszekedés közben kis híján halálra késelte unokatestvérét. A döntés ellen nem lehet fellebbezni.

Az ítélet indokláskor elhangzott: az első fokú hatóság helytállóan állapította meg a vádlott bűnösségét, helyesen minősítette az elkövetett cselekményt, és mindent mérlegelve megfelelő büntetést szabott ki. Így büntetés jelentős súlyosítását a táblabíróság nem látta indokoltnak, míg annak enyhítése sem jöhetett szóba a szegedi büntetőtanács szerint az elkövetett tett súlya és a vádlott társadalmi veszélyessége miatt.

A történet röviden

Az alkalmi munkából élő, férfi két éve, egy este negyedmagával italozott édasapja bajai lakásában, és közben szóváltásba keveredett unokatestérével, akit ki akart zavarni a házból. Miután azonban ezt rokona ne tette meg, dulakodni kezdett vele, a bejárati ajtóhoz lökdöste, majd hirtelen visszafordulva a konyhába ment, ahol felkapott egy konyhakést, és a felsőtestén megszúrta unokatestvérét.

Az áldozat ezek után gyalog elindult haza, de útközben rosszul lett, így segítséget kért egy közelben lakótól, aki értesítette a mentőket. Mint az orvosi vizsgálat során kiderült: a szúrástól az áldozat közvetlen életveszélybe került, és az időben érkező szakszerű orvosi beavatkozás nélkül akár meg is halhatott volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik