Belföld

A Csillag fogvatartottjainak kiállítása a Fekete Házban

A Csillag börtön 29 elítéltjének 94 alkotása szerepel a szegedi Fekete ház Élettér című kiállításán. Több Szőke Tisza-makett, egy Szent-Györgyi Albert-portré és számos kerámia látható.

A szegedi Fekete Házban nyílt meg az Élettér kiállítás, melyen a Csillag börtön 29 elítéltjének 94 alkotása szerepel. Cérnaképek, festmények, grafikák, kerámiák, makettek és üvegfestmények tekinthetők meg.  Külön érdekesség, hogy a látogatók számára berendeztek egy átlagos kinézetű, kopár, sötét zárkát, hogy képet adhassanak arról, hogy milyen körülmények között alkotnak a fogvatartottak.

A Szegedi Fegyház és Börtön az Európai Unió Bizottságának Grundtvig alprogramjának támogatásával különböző művészetterápiás foglalkozásokat valósított meg. Részben ennek az eredménye, hogy jelenleg az 1650 elítéltből 200-an alkotnak a Csillagban. A mostani kiállításnál az ő műveik közül válogatták ki a 94 alkotást. A viszonylag új művek között több tematika megfigyelhető.  Többen a Szőke Tisza hajó makettjét építették meg. Ezek közül Géczy Bertalan munkáját díjazták az összes darabbal összemérve másodiknak, élethű méretei miatt. Pécz Zoltán az első helyezést elért 2007-es műve is aktuális, ugyanis Szent-Györgyi Albert portréját festette meg, emlékeztetve az idei emlékévre. Szeged, a Fogadalmi templom és a börtön élet is többször megjelenik a képeken.  Ám láthatók különböző csendéletek, tájképek is. A harmadik helyezett, Szabó József Hegyi patak című festménye is ebbe a kategóriába tartozik.

A megnyitón Törzsök Tibor alezredes elmondta, hogy a művészeti képzés „túlmutat azon, hogy szórakoztatni’ akarják őket. A nevelés szervez része ez a fajta alkotói munka, mely a világ rengeteg börtönében megtalálható.  Batóné Kaczur Ágnes könyvtáros, aki maga is tanít a Csillagban hozzátette, hogy ezekkel a művekkel a fogvatartottak megpróbálják felvenni a kapcsolatot az emberekkel, hogy ezáltal tudják megosztani véleményüket, kifejezni önmagukat.  „Ezeken a képeken felfedik a titkaikat is, hiszen,a ki mögé néz ezeknek a képeknek, az láthatja a sorsokat, az idevezető utat, a reményt és a reménytelenséget is- írta le a képeket Batóné Kaczur Ágnes. A kiállítás 2012. november 18-ig, hétfő kivételével naponta 10.00-17.00 óráig várja a látogatókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik