Belföld

A tavalyi rekordnál is több jogszabály születhet idén

Úgy néz ki, hogy idén megdönti tavalyi jogalkotási rekordját a kormány és a parlament. Kilenc hónap alatt több törvény és jóval több kormányrendelet született, mint tavaly szeptember végéig. Vannak minisztériumok, ahol már több miniszteri rendelet jelent meg, mint egy évvel ezelőtt ilyenkor.

Idén szeptember végéig, vagyis az év első háromnegyedében összesen 830 jogszabályt fogadtak el Magyarországon a CompLex Kiadó Jogtárának adatai alapján. Ez arra utal, hogy idén még a tavalyi csúcsát is túlszárnyalhatja a magyarországi jogalkotás, hiszen 2011-ben 664 jogszabályt hozott az első háromnegyed év (igaz, 2010-ben még 754 jogszabályt hozott a szeptember végéig tartó időszak).

A kormányrendeletek száma idén eddig 42 százalékkal magasabb, mint tavaly volt: a múlt évben 197-szer, idén 280-szor alkotott jogot a kabinet. A növekedés és annak tempója arra utal, hogy ebben az évben 400 fölött lehet a kormányrendeletek száma (tavaly egész évben 379-et fogadtak el). Ez azt jelenti, hogy hetente átlagosan nyolc kormányrendelet születhet 2012-ben, de számolhatunk úgy is, hogy minden munkanapon két jogszabályt készít a kabinet.

Kevésbé intenzíven, de tovább nőtt a törvények száma is. Tavaly rekordszámú, több mint kétszáz, egészen pontosan 213 törvényt fogadott el a parlament – először történt ilyen, emlékezhetünk, a római kétszázast nem is sikerült zökkenőmentesen leírni –, úgy, hogy akkor szeptember végéig 127 törvény jelent meg. Idén kilenc hónap alatt 140-et fogadtak el, az időarányos bővülés alapján akár 230 törvényünk is születhet ebben az évben.

Van néhány minisztérium is, ahol felpörgött idén a jogszabályalkotás. A tavalyinál eddig negyven százalékkal több belügyminiszteri, illetve közigazgatási és igazságügyi miniszteri rendelet jelent meg idén, az EMMI (korábban NEFMI), az NFM és az agrártárca 10 százalékkal több jogszabályt adott ki. Közülük a Vidékfejlesztési Minisztérium már száznál több rendeletnél tart 2012-ben.

A honvédelmi miniszter egyenesen megduplázta a rendeletei számát, a 2011-es tízzel szemben húszat
adott ki. Egyetlen minisztérium, a nemzetgazdasági tárca mérsékelt a jogalkotási lendületen: a tavalyi 37-tel szemben 30 rendeletet jegyzett Matolcsy György. A tavalyinál 8 százalékkal kevesebb rendeletet adott ki a PSZÁF is, bár a gyakorlatban ez annyit jelent, hogy eggyel kevesebbet (tizenhárom helyett tizenkettőt).

Az év első kilenc hónapjában alkotott jogszabályok egyhatoda törvény, ezzel a parlament a második legnagyobb jogalkotó. A legjelentősebb jogalkotó idén is a kabinet, a jogszabályok egyharmada kormányrendelet – 280 a 830-ból –, további majdnem egyharmadot a miniszteri rendeletek tesznek ki. A VM-rendeletek adják az idei jogszabályok 12 százalékát, öt százalék fölött van a belügyminiszteri, valamint a KIM- és NFM-rendeletek aránya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik