Belföld

Forgalomkorlátozások futóversenyek miatt Budapesten

futas(960x640)(2).jpg (futás, )
futas(960x640)(2).jpg (futás, )

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap a fővárosban, mert három városi futóverseny is lesz a 27. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál keretében. Több autóbusz módosított útvonalon szállítja az utasokat, a 2-es villamos helyett egyes időszakokban, egy szakaszon pótlóbuszok járnak majd, és fennakadások várhatók a 4-es és a 6-os villamosok közlekedésében is.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t arról tájékoztatta: a Hősök terét, a Kós Károly sétányt és az Olof Palme sétányt már reggel 6 órakor lezárják, a korlátozást 13 órakor oldják fel. A többi érintett útvonalat délelőtt fél tíztől a mezőny elhaladásától függően folyamatosan zárják le. Az utolsó szakaszon, a Ferdinánd hídnál a lezárás 15 órakor szűnik meg. A Nagykörúton csak a versenyzők Oktogonnál való áthaladása idején, várhatóan 9 óra 25 és 10 óra 5 perc között lesz forgalomkorlátozás.

A mezőny az Andrássy út – Deák tér – Nagymező utca – Kossuth tér – Jászai tér – pesti alsó rakpart – Széchenyi tér – Lánchíd – Fő utca – budai alsó rakpart – Dombóvári út – Műegyetem rakpart – Gellért tér – Fővám tér – pesti alsó rakpart – Jászai tér – Kossuth tér – Nyugati tér – Váci út – Ferdinánd híd – Dózsa György út – 56-osok tere útvonalon halad.

Jelentős változások lesznek a közösségi közlekedésben is: több autóbusz (16, 20E, 30, 30A, 230, 86, 103) módosított útvonalon jár majd, a 105-ös, a 115-ös és a 109-es pedig megosztott útvonalon közlekedik.

A 2-es villamos 9:40 és 10 óra, valamint 13:30 és 14:30 között a Közvágóhíd és a Kossuth Lajos tér között, 10 óra és 13:30 között pedig a Közvágóhíd és a Boráros tér között szállít utasokat. Ezekben az időszakokban a Boráros tér és a Nyugati pályaudvar között villamospótló buszok közlekednek 2V jelzéssel.

A 4-es és 6-os villamosok forgalmában fél 10 és 10 óra között kell fennakadásokra számítani, a 19-es és 41-es villamosok pedig csak a Clark Ádám térig járnak.

A 70-es, a 72-es és 78-as trolibuszok rövidített útvonalon, a 73-asok a 76-os vonalán, a 79-esek pedig módosított útvonalon közlekednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik