Belföld

L. Simon László: A levéltárakról

Az ígéret szerint a finanszírozás is másképp alakul

L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a Megyei és Városi Levéltárak Vezetőinek Tanácsa székesfehérvári konferenciájá.elmondta, a finanszírozás is a kiemelt állami feladat súlyának megfelelően alakul, a támogatást a levéltárak közvetlenül a minisztériumtól kapják meg. Úgy vélte, a jövőre a megyei levéltári feladatok finanszírozására betervezett 2,2 milliárd forint nemcsak az iratanyagok megőrzésére, hanem fejlesztésekre is elegendő lehet. Kiemelte, hogy a levéltári törvény módosításával október elsejével létrejött a megyei és az országos levéltárakat egységes szervezetbe tömörítő Magyar Nemzeti Levéltár, amely a korábbi Magyar Országos Levéltár jogutódjaként működik. A Magyar Nemzeti Levéltár révén a magyar állam legnagyobb közgyűjteménye jött létre, egyben ez a kulturális tárca második legnagyobb intézménye a Magyar Állami Operaház mögött. Hozzátette: továbbra is engedélyezik, hogy a városi önkormányzatok alapítsanak vagy működtessenek városi levéltárakat, de azok fenntartásához állami forrást nem fognak biztosítani. Hangsúlyozta, hogy megmarad a megyei levéltárak “lehető legnagyobb” szakmai autonómiája, viszont a munkáltatói jogok gyakorlása az országos központé lesz.

Az államtitkár kitért a kultúra egyéb területeinek finanszírozására is. Az önkormányzati fenntartású kulturális intézmények összesen 17,6 milliárd forint állami támogatásban részesülnek 2013-ban, ezek a Belügyminisztérium költségvetésében jelennek meg. A keretösszegből 2,4 milliárd forint jut a megyei jogú városok és megyeszékhelyek által fenntartandó múzeumoknak, egymilliárd forint az egyéb települések múzeumainak, továbbá 2,8 milliárd forintot adnak a megyei könyvtárakat működtető önkormányzatoknak.

Bejelentette, hogy további forrásokat biztosítanak – lakosságszám arányában – a megyeszékhelyek és a vidéki települések közművelődési feladatellátásra normatív alapon, vagyis “visszahozzuk a kulturális normatívát, amit csak kulturális célokra lehet fordítani”. A főváros 647 millió forintot kap a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a múzeumi intézmények fenntartására, míg a kerületek a közművelődés működtetésénél számíthatnak állami támogatásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik