Belföld

Deutsch: 18 milliárd jut Magyarországnak

Győrbe látogatott Deutsch Tamás. Az Európa Parlamenti képviselő a 2006-2013 közötti pályázati eredményekről és a jövő pályázati lehetőségeiről is beszélt. A politikus elmondta, hazánk 18 milliárd eurót kap az uniós kalapból.

Az Arrabona EGTC és a Hét Határ Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség közös szervezésében tartottak fórumot pénteken a győri Városháza Barna termében. A rendezvényen Deutsch Tamás ismertette az éppen futó programozási időszak eredményeit, vagyis, hogy mennyi uniós forrást sikerült lehívniuk a hazánkban pályázó projektgazdáknak. „Magyarországnak, a közvetlen uniós források felhasználását tekintve komoly lemaradása van. 2010-ig nagy hátrányt halmoztunk fel, az eu-s országok tekintetében csak sereghajtók voltunk, az utolsó helyen állomásoztunk, egészen addig, amíg az úgynevezett gyorsító csomagokkal nem sikerült bravúros előrelépést eszközölnünk. Ezáltal pedig felverekedtük magunkat a dobogósok közé. A baj most elsősorban az, hogy sok a megkötött szerződés, viszont arányaiban kevés a már megvalósult projekt, hiszen a pályázók önerő hiányában sokszor félbe hagyják fejlesztéseiket, vagy a rosszabb, hogy el sem kezdik a beruházásokat” – mondta Deutsch.

Az Európa Parlamenti képviselő hozzátette, hogy Magyarországnak nagyon régen kellett akkora harcot megvívnia, mint ami most előtte áll, hiszen míg a jelenleg is tartó ciklusban 25 milliárd euró állt a hazai pályázók rendelkezésére, addig a 2014-20-ig tartó költségvetési időszakban, az Európai Bizottság javaslata alapján, csak 18 milliárd eurót kap az ország. A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a kohéziós jogszabályi keretek is változnak majd, de erre lesz idejük felkészülni a pályázóknak. „11 alapvető fejlesztési irányt határozott meg az unió a következő periódusra vonatkozóan, a célok alapvetően megegyeznek a kormány elképzeléseivel, például munkahelyteremtés, megújuló energiaforrások, szegénység felszámolása. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a projektgazdáknak úgy kell megírniuk pályamunkájukat, hogy a 11 célirány egyike adja a beruházás törzsét” – tette hozzá Deutsch Tamás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik