Belföld

Az ország legnagyobb tortájával ünnepelt az Árkád

Stílusosan, országos rekordot megdöntő tortával ünnepelte az első szülinapját az Árkád Szeged Bevásárlóközpont.

A nagy alkalomra Haluska Andrea ötödmagával készítette el a rekordnagyságú tortát. A remekmű méreteinek lemérésében a rendezvény sztárvendége, Varga Viktor segédkezett, aki egy félórás fellépéssel is szórakoztatta a közönséget.

Sebestyén István, a rekordok honi regisztrátora elmondta, hogy az előző rekordot tavaly állították fel Szerencsen, ahol egy 2,4 méter hosszú torta a szerencsi várat formázta. A most készült alkotás az Árkád Szeged ezredére kicsinyített másának felel meg.

A torta a mérések szerint több mint 3 méter hosszú, 160 centiméter széles és majd 30 centiméter magas, a súlya pedig mintegy 700 kilogramm. A sütemény szállítása legalább akkora feladat volt, mint az elkészítése, árulta el Vizsolyi Dániel, a bevásárlóközpont igazgatója. A torta szállításához külön autót kellett készíteni, amire mind a súlya, mind a mérete miatt szükség volt. Az 1111 szeletes tortát az eseményre kilátogató közönség fogyaszthatta el, a krémje pedig egészen újszerű. Haluska Andrea elmondta, hogy bazsalikomos, citromfüves ízesítésű krémet használtak málnával.

A szülinap során rendhagyó módon az ünnepelt ajándékozott. A rendezvényen kisorsolták a főnyereményt, egy Volvo V40-es egyévi használatát, valamint további 1111 ajándékot. Összesen több mint 24 ezer szelvény gyűlt össze az urnában, és bár ennyi látogató nem volt a helyszínen, nagy tömeg gyűlt össze az Árkádban, akik együtt ünnepeltek a bevásárlóközponttal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik