Belföld

2 millióból virágosítunk

Megkezdődött az őszi virágosítás Győrben. Az elkövetkező időszakban 14 ezer árvácska és közel ennyi, egyéb hagymás virág kerül az ágyásokba.

A város frekventált parkjaiban, ligeteiben, szerdán a Győr-Szol Zrt. szorgos szakembereivel találkozhattak a győriek, hiszen a társaság megkezdte az őszi virágosítási teendőit. „Az egynyári növények ilyenkor már elvesztik díszítő értéküket, ezért ebben az időszakban kétnyári virágokat ültetünk ki az érintett területekre, hogy továbbra is gondozott parkokba gyönyörködhessenek a városban élők és az átutazó vendégek” – mondta Ozsvárt Tamás, a szolgáltató vállalati kommunikációs menedzsere.

Most megközelítőleg 2 millió forint értékben, 14 ezer árvácska, és 13600 egyéb hagymás virág – így tulipán és jácint – kerül az utcákra, de az ültetés mellett egyéb őszi munkák is várnak még a szolgáltató munkatársaira. Így a lombgyűjtés is, melyben a lakók is aktív szerepet vállalhatnak. A Győr-Szol ugyanis október 1-jétől, december 31-ig akciót kezdeményezett. Ez idő alatt a társasházi udvarokban, vagy a családi házaknál összegyűjtött faleveleket és kisebb gallyakat, egy, a társaság logójával ellátott zsákba szedhetik a győriek. A zsákokat az Orgona úti és a Jókai úti ügyfélszolgálati irodákban vásárolhatják meg az érdeklődők 165 forintos darabáron. A „Zöldhulladék” feliratú nejlonokat a barna, úgynevezett biokukák mellé kell kihelyezni, a zsákokat a szolgáltató a szokásos gyűjtési napokon szállítja majd el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik