Belföld

Mindent lát majd a medinai NATO-radar

hende-csaba (hende csaba, )
hende-csaba (hende csaba, )

15 hónap alatt készül el a berendezés a Tolna megyei településen. 200 kilométeres távolságból kiszúr majd egy harminc centiméter átmérőjű gömböt.

Hende Csaba honvédelmi miniszter a keddi ünnepélyes alapkőletételen úgy fogalmazott: nem beszélhetünk független, szuverén Magyarországról akkor, ha saját légterünket nem tudjuk ellenőrzésünk alatt tartani. A medinai háromdimenziós radar megépítésével azonban teljessé válik a korszerű honi radarrendszer.

Megítélése szerint a honvédség a csúcstechnológiájú berendezéssel, valamint a világszínvonalú Gripen harcászati repülőgépekkel a legjobb válaszokat tudja adni a levegőből érkező bármely fenyegetésre. A készülék teljesítményét azzal jellemezte, hogy az képes lesz érzékelni egy kétszáz kilométeres távolságban lévő, harminc centiméter átmérőjű gömböt.

A beruházás költsége 1 milliárd 50 millió forint, a befejezés határideje 2014. január 31. A kiadások 94 százalékát a NATO állja. A miniszter hangsúlyozta azt is, hogy a honvédséget mindenkor a legjobb eszközökkel kell ellátni. „Újraépítjük a magyar hadiipart, a nemzetközi piacon is versenyképes hazai eszközökkel szereljük fel a honvédséget.

A honvédelmi tárca 2011 márciusában jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett, a NATO követelményeinek megfelelő, háromdimenziós radarállomást Medinán építik meg. Egy 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával készült radart vált fel a berendezés.

A magyar légteret ellenőrző másik két, háromdimenziós radarállomás Bánkúton, illetve Békéscsabán működik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik