Belföld

Botka szerint a Fidesz eltiporta az önkormányzatokat

Az önkormányzatiság napja alkalmából szólalt fel Botka László, Szeged polgármestere hétfőn délután a parlamentben.

Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP választmányának elnöke napirend előtti első felszólalóként arról beszélt, hogy a Fidesz gazdaságilag és közjogilag is felszámolta az önkormányzatiságot. Pedig ezek jelentik a demokrácia alapját, tette hozzá. Az önkormányzatok napját még a Fidesz találta ki és szavazta meg a parlamentben 2000-ben. Botka felszólalásában az önkormányzatiságot dicsérő régebbi fideszes nyilatkozatokat is idézett. Külön kiemelte Kövér László egyik 1990-es szónoklatát, amely az önkormányzatiság fontosságát hangsúlyozta, majd Kósa Lajos egyik nem régi nyilatkozatát ismertette, amelyben az új törvények okozta nehézségeket kritizálta.

Azért az jópofa, hogy itt a Házban megszavazzák az önkormányzatokat érintő törvényeket, amelyek leépítik a települések működését, majd hazamennek és otthon panaszkodnak. Ez olyan, mint az egyszeri apagyilkos esete, aki azért kért enyhítést a bírótól, mert árva lett” – fogalmazott Botka, hozzátéve: az MSZP a 2014-es választások után visszaállítja az önkormányzatiságot és a demokráciát. A szocialista politikus szerint a választók ezt már megértették, és ez járulhatott hozzá, hogy Dunaföldváron a szocialista támogatottságú jelöltet juttatták a polgármesteri székhez. Botka ezt követően gratulált az MSZP szakértői páholyában helyet foglalt Horváth Zsoltnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik