Belföld
orbán-viktor-kötcse (ingyenes, )

Ön is lehet Orbán Viktor munkatársa

26 betöltetlen állás van a Parlamentben. Diplomásokra és segédmunkásokra is lenne igény – írja a Blikk.

Az Országgyűlés honlapján közzé tett nyilvántartás szerint csak a betöltetlen állások feléhez feltétel a diploma. Több poszthoz elég a középfokú végzettség, de van olyan státus is, amelyhez még szakképzettség sem kell.

A minisztériumok esetében a diploma nélküli állásokra gyakran a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) veszi fel a dolgozókat. A főigazgatóság hol egyik, hol másik tárcához küldi a dolgozókat, attól függően, éppen hol van munka. Így akár a Miniszterelnökségre is, ahol Orbán Viktor kormányfő kollégái is lehetnek.

A legfeljebb középiskolai végzettséget igénylő üres álláshelyek száma 22 – tájékoztatta a főigazgatóság a Blikket. Asztalos, festő, építésztechnikus, felvonókezelő, gépjárművezető, iratkezelő és biztonságtechnikai előadó munkatársakat egyaránt keresnek.

A fizetéseket a közalkalmazotti bértábla és az éves költségvetési keret határozza meg. A felsorolt üres álláshelyek esetében a bruttó bérek havi 115–220 ezer forint között mozognak.

Egy-egy poszt elnyeréséhez nem elég azonban a megfelelő szakmai tapasztalat. Feltétel a büntetlen előélet és a jó megjelenés is. De van olyan pozíció, ahol a pályázóknak nemzetbiztonsági ellenőrzésen is át kell esniük – írja a lap.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha Mohácson meg lehet szorongatni a Fideszt, az ébresztő lenne Orbánnak

A régóta stabilan fideszes baranyai városnak tavaly szinte „balesetként" szocialista polgármestere lett, miután a települést irányító polgármester váratlanul elhunyt a kampány közben. Az azóta eltelt közel egy évtől legkevésbé az ellenzék megerősödését várták, de nem kizárt, hogy mégis ez történt. Mohács ma újra választ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.