Belföld

Megműtötték Áder Jánost

Ader-Janos-Belecskan(1)(960x640)(2).jpg (Áder János Belecskán)
Ader-Janos-Belecskan(1)(960x640)(2).jpg (Áder János Belecskán)

Egy korábbi sportsérülés miatt szorult operációra az államfő.

Megműtötték hétfőn a köztársasági elnököt. Az operáció sikerült, Áder János jól van – erősítette meg az MTI információját a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója. Altorjai Anita hozzátette: az államfő várhatóan néhány nap múlva munkába áll.

A távirati iroda úgy tudja, hogy Áder János térdét operálták meg egy korábbi sportsérülés miatt. A Blikk azt írja, hogy az elnök az Uzsoki Kórházban esett át a beavatkozáson. Az állami vezetőket rendre Állami Egészségügyi Központban látják el, ám ő egy neves sebészprofesszorra bízta rá magát, ezért feküdt be a zuglói intézénybe.

Lelkes amatőr focistaként még nyáron is többször pályára lépett, térdét fáslival próbálta védeni a további sérülésektől, de mivel nem mozgott már úgy, mint korábban, a műtét mellett döntött. A többhetes pihenőt követően várhatóan novembertől rúghatja ismét a labdát a köztársasági elnök.

Áder játszott a parlamenti válogatottban, a Fidesz csapatában, és egyetemi ismerőseivel kispályás bajnokságokban is indultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik