Belföld

Jobbik: Orbánék nagyon rossz megállapodásra készülnek az IMF-fel

IMF_logo(210x140)(3).jpg (imf)
IMF_logo(210x140)(3).jpg (imf)

Aztán majd nemzetmentő csomagként mutatják be az egyezséget a közvéleménynek – jelentette ki Balczó Zoltán országgyűlési képviselő a Parlamentben.

A honatya napirend előtti felszólalásában összevetette a kormány által sokat bírált, szocialista kormány által kötött megállapodást, valamint a kormány eddigi intézkedéseit. Ennek alapján felhívta a figyelmet a hasonlóságokra, például a családtámogatások befagyasztására vagy a közszférában zajló elbocsátásokra.

Ide sorolta még az oktatáson való spórolást, valamint a gyógyszerkassza csökkentését. Szerinte a kormány célja, hogy a nagyon rossz megállapodást nemzetmentő csomagként mutassa be.

Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter válaszában azt mondta: korán aggódik a képviselő, hiszen az ország még semmilyen megállapodást nem kötött, a tárgyalások az előkészítő szakaszban vannak. A 2008-as megállapodással kapcsolatban közölte: azt nem tartja a kormány irányadónak.

A főtárgyaló hangsúlyozta: a közszférában dolgozók számának csökkentése, az uniós projektek felülvizsgálata, a gazdaság kifehérítése, a hatékonyabb adóbeszedés, valamint az áfa kérdésében tesznek majd lépéseket a megállapodás érdekében, de részleteket már nem említett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik