Belföld

Újabb kommunistátlanítás a budapesti utcanevekben

utcanév (utcanév)
utcanév (utcanév)

A Misi Mókus kalandjai írójának táblája eltűnik, jön viszont gróf Teleki Pál és gróf Tisza István. A baloldali vonatkozású utcaneveket elsősorban egyházi személynevek váltják.

Kapcsolódó cikkek

Tizenhárom budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról dönthet jövő szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.

A V. kerületi Károlyi Mihály utca nevét Károlyi utcára állítanák vissza, amely az indoklás szerint nem kizárólag az egykori miniszterelnöknek, hanem az egész Károlyi családnak állítana emléket. Ugyancsak az V. kerületben kapná vissza korábbi elnevezését a mostani Pesti Barnabás utca, amely az 1944-ben kivégzett baloldali ellenálló neve helyett a továbbiakban a Piarista utca nevet viselné. Korábbi elnevezést állítanának vissza a XVI. kerületben is. A szentmihályi templom mögötti utca, mely a holokauszt áldozatául esett baloldali író, Gelléri Andor Endre nevét viselte eddig, a továbbiakban a templom korábbi építtetője, Regele János neve alatt fut majd.

A főváros rendelete lehetőséget ad olyan nem magyar személyről történő közterület-elnevezésre, akinek élete, munkássága kiemelkedő volt. Ennek megfelelően viselheti – egy eddig névtelen – kőbányai utca a Nobel-díjas francia író, filozófus Albert Camus nevét, aki 1956-ban nyíltan kiállt a magyar forradalom ügye mellett többek között A magyarok vére című kiadványával. Az eldugott, névtelen kőbányai térfelületre szánt elnevezés alanya így is kakukktojás, hiszen a francia kommunista párt tagja volt, bár egy idő után kizárták, mert szembe ment a sztálinista vonallal. Egy II. kerületi névtelen közterület Tarasz Sevcsenko ukrán festőművész, költő nevét veszi fel, akinek bronzszobra 2007 óta áll az érintett helyszínen. Kalkuttai Boldog Teréz anya nevét veheti fel egy XII. kerületi névtelen tér, az apáca boldoggá avatásának október 19-i évfordulója alkalmából.

Döntenek olyan hazai személyiségekről történő elnevezésekről is, akik nevét még nem viseli fővárosi közterület. Így neveznének el egy III. kerületi névtelen parkot Fischer Ágoston lelkészről, valamint ugyancsak Óbudán Kiss Mihály szalézi szerzetes papról, aki a II. világháború alatt menekültek életét mentette.

Egy ferencvárosi névtelen teret Szentágothai János nemzetközi hírű agykutató tudósról neveznének el, a XVIII. kerületi Tersánszky Józsi Jenő sétány pedig Somogyi László plébános nevét viselné a továbbiakban. A XIII. kerületben Ruttkai Éváról, a magyar színművészet kiemelkedő alakjáról neveznének el egy névtelen parkot. Zuglóban két névtelen közterületet érintene a javaslat: az egyiket gróf Teleki Pál földrajztudós, miniszterelnök, a másikat gróf Tisza István miniszterelnök után neveznék el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik