Belföld
síró-baba (síró baba)

Kövér László: „A gyermek nem magánügy”

A magyar Országgyűlés elnöke szerint a gyermekvállalás nemzetstratégiai ügy.

A gyermek nem magánügy, hanem a közjó egyik eszköze, a gyermekvállalás pedig nemzetstratégiai ügy – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének nemzetközi konferenciáján pénteken, a Parlament felsőházi termében.

A házelnök Az élet ajándék című rendezvényen indokoltnak nevezte, hogy a gyermeknevelés költségeihez adókedvezménnyel vagy családi pótlékkal járuljon hozzá az állam, a gyermekeket nevelők ugyanis – érvelt – a közösségtől vesznek át terheket a jövő érdekében. Kövér szerint a családi adókedvezmény nem valódi kedvezmény, hiszen nem kedvezőbb helyzetbe hozza a családosokat a gyermektelenekhez képest, csupán csökkenti hátrányaikat a megélhetés tekintetében.

Egy nemzet életerejét mutatja, hogy polgárai vállalnak-e nagy számban gyermekeket – hangsúlyozta Kövér László, hozzátéve: fontos, hogy hallassák a hangjukat azok is, akik élhető jövőt szeretnének utódaikra örökíteni.

Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta: azokhoz a lányokhoz, édesanyákhoz is szeretettel kell közelíteni, akik néha súlyos élethelyzetbe kerülnek, és segíteni kell őket a megfelelő döntés meghozatalában.

Felidézte a gyermekklinikákon dolgozók megrázó és örömteli küzdelmét a koraszülöttek megmentéséért és azt a sokszor megdöbbentő életigenlést, amelyet az állami gondozásban élők vagy az örökbefogadott gyermekek képviselnek. “De megtesz-e az egész társadalom mindent azért, hogy a magzat életben maradjon?” – tette fel a kérdést, a cél érdekében segítségül hívva a civil szervezeteket és az édesanyákkal foglalkozó orvosokat.

Gyilkosnak kikiáltott nők és orvosok

Egy korábbi anyagunkban „álruhában” térképeztük fel, mire számíthat egy várandós nő, aki nem biztos abban, hogy meg szeretné tartani a gyerekét.

Sokkoló, csak erős idegzetűeknek!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

16 July 2019, France (France), Straßburg: Ursula von der Leyen was delighted after the announcement of the election results in the plenary hall. Von der Leyen becomes the new President of the EU Commission. The heads of state and government of the EU had proposed the CDU politician as successor to EU Commission President Juncker. Photo: Michael Kappeler/dpa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.