Belföld

“Kell egy csapat!”

A legnagyobb és "legvidámabb" Csongrád megyei, egyházi ifúsági találkozót tartják Szegeden szombaton.

A 13 éven felüli fiataloknak szervezték a Dugonics András Piarista Gimnáziumba “Szeged- Csanád Egyházmegye legnagyobb és legvidámabb hangulatú” ifjúsági találkozóját, melynek mottója: “Kell egy csapat!” – tudatta a Szeged24-gyel az egyházmegye médiareferense. Akárcsak az ifúsági találkozóval párhuzamosan, a Dóm téri templomban futó nemzetközi komolyzenei fesztivált, ezt az eseményt is az egyházmegye alapító, vértanú püspökéről nevezték el.

Bartucz Katalin közölte: a hagyománnyá vált eseményen évente egyszer az egyházmegye püspök-védőszentjét ünnepelik a fiatalok, mindig más témáról beszélgetve, zenével és kreaítv, interaktív játékokkal kiegészítve, a nap vége pedig szentmisével zárul.

A Szent Gellért Ifjúsági Találkozó idei témája a közösségépítés. A reggel kilenckor kezdődő napon arról lesz szó, hogy miért jó közösségbe tartozni, hogyan lehet élni, lelkileg fejlődni benne és hogyan lehet közösséget keresni. A fiatalok erről és arról osztják meg egymással tapasztalataikat, hogyan érzik magukat egy internetes közösségben, mit tartanak jónak benne és mit hiányolnak belőle.

A találkozóra Szeged mellett többek közt Makóról és Kecskemétről is érkeznek fiatalok, előbbiek zenélnek, utóbbiak bevezető előadást tartanak a témában. A rendezvényt a Pasztorális Helynökség – Katolikus Ifjúsági Alapítvány szervezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik