Belföld

Felemás jogerős ítélet a fegyveres bankrablóknak

24.hu
24.hu

2012. 09. 27. 12:54

Az egyik tettes betegsége miatt fegyház helyett börtönt, míg a másik másfél évvel hosszabb fegyházat kapott.

Megváltoztatva a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú döntését, a Szegedi Ítélőtábla az ágasegyházi takarékszövetkezeti fiókot három éve fegyverrel kirabló két férfi közül az elsőrendű vádlott betegségét méltányolva, F. András hétéves fegyházbüntetését börtönre alakította. Ezenkívül azonban a bíróság nem változtatott az elsőfokú döntésen. A másodrendű vádlott azonban rosszabbul járt Szegeden, ugyanis hétéves fegyházbüntetését 8 év 6 hónapra súlyosította a táblabíróság. Az ítélet jogerős, nem lehet ellene fellebbezni.

Az indokláskor a bíró azt mondta: az elsőrendű vádlottnál az először kirótt szabadságvesztés kellőképpen kifejezi a bűncselekmény jellegét és súlyát: a büntetés nem túl szigorú, de nem is enyhe, így annak  lényeges súlyosítására vagy épp mérséklésére nem lát semmilyen okot.

A szegedi táblabíróság szerint a másodrendű vádlottnál viszont az elsőként kiszabott büntetés mértéke nem tükrözi kellőképpen “a többszörös halmazatban lévő bűncselekmények tárgyi súlyát”, és nem felel meg a vádlottak büntetését tekintve a belső arányosságnak sem. Így helyt adva az ügyész indítványának a Szegedi Ítélőtábla L. Norbert fegyházbüntetését másfél évvel meghosszabbbította.

Az alkalmi munkákból élõ F. András és gyerekkori ismerőse, L. Norbert 2009 szeptemberére rossz anyagi helyzetbe került. Előbbinek épp nem volt munkája, így jövedelme sem, utóbbi közüzemi tartozást halmozott fel. Ezért tervezték meg részletesen és rabolták ki az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet ágasegyházi fiókját riasztópisztollyal. A fegyver láttán megrémülő pénztárosnőtől majd kétmillió forintot zsákmányolt a két férfi.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.