Belföld

Budainak bocsánatot kell kérnie Bajnaitól és Gyurcsánytól

Budai-Gyula(4)(960x640).jpg (Budai Gyula)
Budai-Gyula(4)(960x640).jpg (Budai Gyula)

A bocsánatkérésen túl fizethet is nekik 300-300 ezer forintot. Erről döntött a Budapest Környéki Törvényszék.

Budai Gyula államtitkárt, volt elszámoltatási kormánybiztost nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében, amelyet a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökök által indított személyiségi jogi perben hozott.

A két korábbi kormányfő azért perelte be a kormánypárti politikust, mert 2010-ben egy sajtótájékoztatóján arról beszélt: a sukorói telekcsere ügyében dokumentumok igazolják, hogy Bajnai és Gyurcsány hamisan tanúskodott az ügyészségen.

A szóbeli indoklás szerint Budai azzal védekezett, hogy ez csupán véleménynyilvánítás volt, a bíróság azonban úgy ítélte meg, hogy tényállítás. A nem jogerős döntés szerint Budainak jó hírnév, becsület és emberi méltóság megsértése miatt 300-300 ezer forintot kell fizetnie a szocialista-szabaddemokrata, illetve szocialista kabineteket az előző két ciklusban vezető két miniszterelnöknek, valamint sajtótájékoztatón kell bocsánatot kérnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik