Belföld
bor (bor, pohár)

Bort ide! Sommelier bajnokság lesz Dunakilitin

24.hu
24.hu

2012. 09. 27. 09:58

Dunakilitin rendezi meg vasárnap és hétfőn az első profi Közép-európai Sommelier Bajnokságot a Magyar Sommelier Szövetség és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft.

Szerdai közleményük szerint a versenyre – amelynek célja a régió sommelier-jeinek szakmai tapasztalatcseréje, a nemzetközi rutin fejlesztése – hat ország hét delegációja nevezett, így 14 versenyző indul a megmérettetésen.

Az első napon rendezik az elődöntőt, ennek során a versenyzők két feladatcsoportot oldanak meg. Az első feladatcsoportban 25 kérdésből álló tesztet töltenek ki és két bort írásban jellemeznek, valamint két párlatot kell felismerniük. A második feladatban egy bort dekantálnak.

Az elődöntő első három helyezettje kerül a másnapi döntőbe. A döntőben a részt vevő versenyzők több feladatot oldanak meg. Pezsgőt kínálnak, egy adott ételsorhoz komplett italsort ajánlanak, hibás borlapot javítanak ki, 3 bort és 5 párlatot kell felismerniük illat- és ízjegyek alapján, valamint egy vörösbort dekantálnak és szolgálnak fel.

A verseny közös “meglepetésfeladattal” zárul. A nemzetközi zsűri elnöke Káli Ildikó, a Magyar Sommelier Szövetség elnöke. A versenyen és a kísérő rendezvényeken tizenhét magyar borászat legszebb boraival ismerkedhetnek meg a versenyzők és az érdeklődő közönség.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.