Belföld

Részegen kacsázott az M1-esen a győri férfi

ittas-vezetes(960x640)(1).jpg (sör, indítókulcs)
ittas-vezetes(960x640)(1).jpg (sör, indítókulcs)

A kiérkező rendőrök a vízelvezető árokban ülve találták a 42 éves győri férfit, autóját pedig az árok szélén parkolva.

Bejelentés érkezett a rendőrség ügyeletére kedden, hogy az M1-es autópályán Börcs térségében egy ittas járművezetőt tartanak vissza. A kiérkező autópályás rendőrök a vízelvezető árokban ülve találták a 42 éves győri férfit, autóját pedig az árok szélén parkolva.

A szemtanúk elmondása szerint a férfi Volvójával a sávok között cikázva haladt Hegyeshalom felől Budapest irányába úgy, hogy megelőzni őt nem lehetett. Egy hirtelen pillanatban aztán megállt, a mögötte közlekedő forgalmat is leállítva. A közlekedésben résztvevő járművezetők mentek oda az ittas sofőrhöz, s kérték, hogy álljon le a sávból. A férfi ekkor tolatott járművével a bal oldali vízelvezető árok szélére, ő maga pedig autójából kiszállva beült az árokba – tájékoztatott Kálmán Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A járőrök a járművezetőt vérvételre vitték, ellene ittas járművezetés miatt indított eljárást a Győri Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik