Belföld

Először rendeznek felsőoktatási börzét Székesfehérváron

Bemutatkoznak a városban működő egyetemek, főiskolák.

Hiánypótló rendezvényre kerül sor október 3-án a Bregyó-közi Ifjúsági Sportközpontban. Az I. Székesfehérvári Felsőoktatási Napon bemutatkoznak a fehérvári székhelyű, vagy telephelyű felsőoktatási intézmények annak érdekében, hogy a végzős középiskolások közvetlenül tájékozódjanak az egyetemek, főiskolák nyújtotta kínálatról. – hangzott el a programokat ismertető sajtótájékoztatón.  

A felsőoktatási nap a Kodolányi János Főiskola Hallgatói Önkormányzatának kezdeményezésére valósul meg, a Kodolányin kívül bemutatkozik a Pannon Egyetem, az Óbudai Egyetem Alba Regia Egyetemi Központja és a Nyugat-magyarországi Egyetem Geoinformatika Kara. A börze programját ismertető sajtótájékoztatón Mészáros Attila tanácsnok kiemelte: „Székesfehérvár fejlődése, jövője szempontjából kiemelten fontos, hogy segítsük az itt élő fiatalok minőségi oktatását, így megfelelően szakképzett munkaerőt tudunk biztosítani a város foglalkoztatói számára. Nagy öröm, hogy  a hiánypótló rendezvény végre megvalósul a megyeszékhelyen!” Mészáros Attila szavai szerint az I. Székesfehérvári Felsőoktatási Nap több szempontból is hasznos, hiszen lehetőséget ad az intézmények bemutatkozására, illetve az egyetemisták, főiskolások és a középiskolások találkozására.

„Rendezvényünk célja, hogy a városban végző középiskolás diákoknak megmutassuk, hogy Székesfehérváron helyben van a felsőoktatás, hiszen kiváló intézmények vannak jelen és várják a leendő hallgatóikat. Az egyetemek, főiskolák standjai egész nap fogadják az érdeklődőket, akik feltehetik kérdéseiket a képzésekkel kapcsolatban” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Oszvalcsek Robin, a Kodolányi János Főiskola Hallgatói Önkormányzatának elnöke. Elmondta, hogy a 14.00 órakor kezdődő megnyitó után színpadi produkciókkal mutatkoznak be az intézmények, fellépnek az iskolák zenekarai, valamint a Kodolányi jazz-tanszék hallgatói. 18.00 órakor koncertekkel folytatódnak az események, többek között a Fehérvár Hangja verseny győztesét, Lovas Petrát hallhatja a közönség, majd zárásként a budapesti Curtis szerepel a programban. Napközben futball-bajnokságot is terveznek, melynek első helyezettje nyeri el az I. Fehérvári Felsőoktatási Nap vándorkupáját.

A HÖK elnök hozzátette: „Bízunk abban, hogy programjaink elnyerik a székesfehérváriak tetszését és sikerül ösztönözni őket, hogy válasszák az itteni intézményeket!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik