Belföld

Botka döntheti el, Bajnai vagy Mesterházy küzdjön Orbánnal

Botka László szocialista választmányelnök kulcsszerepet tölthet be abban, hogy Bajnai Gordon vagy inkább Mesterházy Attila legyen a baloldal kormányfőjelöltje.

Az ATV.hu elemzése szerint egyre inkább tisztul a kép ellenzéki körökben azzal kapcsolatban, hogy milyen forgatókönyv mentén vágjanak bele a 2014-es választási kampányba. Ha a leginkább ismert baloldali politikusok többségén múlna, jó eséllyel Bajnai Gordon lenne Orbán Viktor kihívója. Ez azonban nem feltétlenül tükrözi a teljes ellenzék (beleértve az ellenzéki pártok tagságának) véleményét. Érdekes módon azonban Bajnai gyenge pontja éppen az erőssége lehet, vagyis, hogy nincs pártja. Mert míg előny, hogy nem kell osztoznia az MSZP mint szervezet máig meglevő, különösen vidéken jelentős elutasítottságából, ugyanakkor mivel a választásokon pártok indulnak, így Bajnainak – ha egyáltalán ringbe száll – meg kell szereznie egy párt támogatását. A jelenlegi erőviszonyok szerint a bő egymilliós táborral és vidéki hálózattal rendelkező MSZP kihagyhatatlan a történetből.

A hírportál kifejti: Az elmúlt hónapokban Bajnai Gordon és/vagy stábja több esetben tárgyalt ellenzéki politikusokkal. Információink szerint egyebek mellett az MSZP és az LMP jelenlegi vezetőivel, „régi” szocikkal, a „régi” szocik szakértőivel és bizonyos civilszervezetek prominenseivel, valamint Gyurcsány Ferenccel. Egybehangzó vélemény szerint Bajnai Gordonon nagy a nyomás, hogy szálljon be a politikai arénába, mivel a fővárosi értelmiség és az üzleti elit jelentős része folyamatosan és egyre erőszakosabban kapacitálja, hogy bontson zászlót. Szerintük Bajnai nemcsak a baloldali törzsszavazókat tudná megszólítani, hanem az Orbán Viktorban csalódott mérsékelt jobboldaliakat is átcsábítaná a Fidesz-ellenes oldalra.

Botka László szerepéről

A MSZP belső működését tekintve a döntésre érdekes módon nem a pártelnöknek, hanem Botka Lászlónak, a választmány elnökének van a legnagyobb befolyása. Az MSZP alapszabálya miatt ugyanis a jelöltállítás és a szövetségi politika meghatározásában a párt parlamentjének tekintett választmánynak van döntő szava. Botka tudatában is van ennek, hiszen tavasszal a Hetek hetilapnak úgy nyilatkozott: „Az országos választmány feladata az MSZP-ben a 2014-es választásokra való felkészülés, a stratégiaalkotás, a választási szövetségek kialakításának és a képviselőjelöltek kiválasztásának koordinálása. Talán az sem mellékes, hogy ki lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje, s ebben a választmánynak meghatározó szava van.” Botka az említett interjúban egyébként Bajnait az egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltként nevezte meg.

Botka szerint nem “vezérre” van szükség

A szegedi polgármester egyébként megosztotta a cikket saját Facebook-oldalán a következő kommentárt fűzve hozzá: Szerintem biztató, hogy Orbán kormányzásának félidejében mindenki azt találgatja, hogy ki lesz a következő szocialista miniszterelnök. Bárki is lesz, az a dolga, hogy Magyarországot visszavezesse Európába. Gazdasági növekedést teremtsen, mert ez a munkahelyteremtés alapfeltétele, valamint olyan adó- és családtámogatási rendszert vezessen be, amely annak ad többet, aki erre jobban rászorul. Ezért úgy döntöttünk, hogy a következő fél évben programot hirdetünk és a „szereposztásról” később határozunk. Magyarországnak nem „vezérre”, hanem jó kormányzásra van szüksége!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik