Belföld

Arató: a médiatanács kiírta magát a közéletből

klubrádió (klubrádió, 95.8, frekvencia, )
klubrádió (klubrádió, 95.8, frekvencia, )

A Fővárosi Ítélőtáblán a Klubrádió pert nyert, ám a médiahatóság szerint nincs érvényes pályázat a 95,3-as frekvenciára. A csatorna tulajdonosa szerint ezzel az NMHH kiírta magát a közéletből.

„Az a legenyhébb kifejezés, hogy hazudik a médiahatóság” – fakadt ki a Klubrádió vezérigazgatója, amikor a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának (NMHH) közleményéről kérdeztük, amelyben az kijelenti, hogy „a Budapest 95,3 MHz-es frekvencia hasznosítására kiírt pályázati eljárás eredményes, ugyanakkor érvényes pályázat nincs”.

A közleményt a Fővárosi Ítélőtábla szerdai jogerős ítélete után adták ki. Mint megírtuk, az ítélet értelmében a rádió 95,3-as frekvenciára szóló pályázata érvényes. A bíróság ugyanis kimondta, hogy mivel a médiatanács korábban már tartalmilag érvényesnek nyilvánította a pályázatot, nem hozhat azzal ellentétes döntést azáltal, hogy később megállapítja a beadvány alaki érvénytelenségét.

Arató lapunkat emlékeztette rá, hogy a bíróság a médiahatóság legutóbbi határozatában két pontot talált törvénytelennek. Az egyik, hogy az NMHH eredménytelennek nyilvánította a Klubrádió pályázatát, a másik, hogy a Klubrádió kizárását mondta ki. „A közlemény tehát hazugság” – zárja rövidre a véleményét az üzletember. „Nincs mit kezdeni a Médiatanács közleményével, azt gondolom, ők már nem részei a magyar közéletnek” – teszi hozzá.

Kerestük a Médiatanács szóvivői irodáját, de a cikk megjelenéséig nem kommentálta a közleményére érkező kritikákat.

Így nem lehet működni…

A Klubrádió jogi procedúrája az utóbbi három évben rengeteg pénzbe, időbe, energiába került, és rendkívül személyiségromboló volt – sorolja Arató. És még mindig nincs vége, hiszen – ugyan annak a jogi akadálya, hogy ideiglenes frekvencián működjön a rádió most elhárult, ám – még mindig szükség van médiahatósági határozatra a működési engedélyhez. Ezt időnként 60 napra meghosszabbítja a hatóság, legalábbis tavaly februártól már 10 alkalommal ezt tette, de ez mindig újabb és újabb procedúra.

„Közgazdaságilag abszurd állapot, kéthavonta meghosszabbított frekvenciával nem lehet működni! Nem tudom megígérni a hirdetőnek, hogy fél év múlva is lesz felületem, és ez már tavaly is így volt. Csak 60 napra előre tudok ígérni.” Ennek megfelelően a Klubrádió hirdetési bevétele a huszadára esett vissza, s ezért Arató kizárólag a Médiahatóságot teszi felelőssé.

A vezérigazgató, kérdésünkre azt mondta, hogy a fejlemények után „se nem optimista, se nem pesszimista, továbbra is aktivista”.

A terhelt múlt

A Klubrádió frekvenciajogosultsága tavaly februárban járt le, azóta hatvannapos ideiglenes engedélyekkel működik. A Médiatanács döntéseivel kapcsolatban szerdán már a harmadik bírósági ítélet született.

A médiatanács 2011 júliusában pályáztatta meg a 95,3 MHz-es hullámhosszt. Decemberben az Autórádió Kft.-t hirdette ki nyertesnek, a megszerzett pontok alapján a Klubrádió a második helyen végzett. A csatorna a döntést megtámadta, ennek eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla idén márciusban hatályon kívül helyezte a hatóság határozatát a pályázat győztese tekintetében.

A bíróság kimondta, hogy az Autórádió Kft. alakilag érvénytelen pályázatot nyújtott be, mivel az nem volt a formai követelményeknek megfelelően aláírva. A Fővárosi Ítélőtábla szerdán emlékeztetett erre a döntésére, és kimondta: mivel a műsorszolgáltatási jogosultságról szóló döntést a bíróság már elbírálta, azzal kapcsolatban már senki nem élhet keresettel.

Az első bírósági döntést követően, júliusban a Médiatanács végzésben több rádióéval együtt a Klubrádió pályázatát is érvénytelenítette, a bíróság által korábban megállapított alaki kifogásokra hivatkozva. A Klubrádió a végzést is megtámadta, a bíróság pedig azt is hatályon kívül helyezte, azzal az indokkal, hogy a kérdésben csak határozat hozható. A Médiatanács augusztusban megegyező tartalommal, de már határozatban mondta ki a Klubrádió pályázatának alaki érvénytelenségét, most ennek megtámadásáról született döntés.

A Klubrádió ideiglenes engedélye a frekvenciára október 5-én jár le.

Perek futószalagon

A csatorna egy másik frekvenciával, a budapesti 92,9 MHz-es jogosultsággal kapcsolatban is perben áll a hatósággal, ennek következő tárgyalása várhatóan október 10-én lesz. Ezt az eljárást a rádió azért indította, mert bár 2010-ben az Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán elnyerte az ingyenes budapesti frekvencia használati jogát, a hatóság jogutódja mégsem kötött vele szerződést. 

Arató András szerint a Médiatanács akkor állítaná helyre a versenysemlegességet a budapesti rádiós piacon, ha hosszú távon biztosítaná a Klubrádió számára az ingyenes frekvenciát, amilyet a többi beszélgetős rádió, például a Lánchíd Rádió vagy az InfoRádió is használ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik