Belföld

Elbúcsúztak Zircen Polikárp atyától

A ciszterci rend harminc fős társasága két főt veszített, hiszen szeptember 17-én egykori generális főapátja, s annak temetésén tegnap pedig egyik tagja halt meg.

Életének 82. esztendejében elhunyt Zakar Ferenc Polikárp nyugalmazott ciszterci generális és nyugalmazott zirci főapát. Ahogy a katolikus liturgia számon tartja: szerzetességének 64., áldozópapságának 57. évében 2012. szeptember 17-én hívta haza Ura, Istene.

Polikárp atya olyan egyéniség volt a ciszterci rend tagjai között, aki hosszan és kitartóan készült hivatására, a rend vezetésére – mondta Erdő Péter bíboros a Zircen tartott temetési szertartáson, ahol megjelent Paskai László bíboros, a rend tagjai Zircről, Németországból, Ausztriából, Egyesült Államokból és persze főapátjuk Dékány Árpád Sixtus, valamint a rend vatikáni generálisa, Giuseppe Lepori O.Ciszt.

Giuseppe Lepori beszédében bátran, köntörfalazás nélkül mondta ki, hogy Polikárp főapát különc volt, akinek vagy barátja, vagy ellensége lehetett, hiszen nem ismert átmenetet. Ugyanakkor – vagy éppen amiatt – a kommunizmus kezdeti tombolásakor vált szerzetessé, s keményedett meg a hit iránt, ellentmondást nem tűrően.

A zirci rend tagjai nevében Dékány Árpád Sixtus főapát búcsúztatta el Zakar Ferenc Polikárpot. A ciszterci rend Polikárp atya temetésének napján újabb gyászt vett a vállára, mert a készülődés reggelén kilenc órakor rendtársuk, a teológia tanár Köveshegyi András Rajnald 97. esztendejében meghalt. Az 1990-es évek elején a Zirci Apátság Nagyvenyimen képzelte el a jövő papjainak nevelését. Ez új lendületet adott az akkor még Venyimen élő, nyolcvanas éveiben járó Köveshegyi András Rajnald atyának, aki elhatározta, hogy megmenti a nagyvenyimi Szent Bernát Arborétum kertjét. Megterveztette a park felújítását: az elszáradt, beteg fák helyett újakat ültetett, ültettetett. A ciszterci rend tagja, Köveshegyi András Rajnald iskolát alapított.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik