Belföld

Gyanús szociális támogatások Sarkadon

24.hu
24.hu

2012. 09. 24. 09:53

A gyanú szerint az élettárs Mokán István segítségével jogtalanul vett fel lakásfenntartási és gyermekvédelmi támogatást - írja a magyarnarancs.hu

Tisztelettel kérem Önt, hogy a sarkadi polgármesteri hivatal alpolgármesterének, Mokán Istvánnak és élettársának jogsértése ügyében járjon el” – áll abban a narancs.hu birtokába került névtelen feljelentésben, amelyet szerzője a Gyulai Városi Ügyészség vezetőjének címzett. A dokumentumban – egyebek mellett – az szerepel, hogy Mokán István és Vozár Edina (utóbbi szintén Sarkad polgármesteri hivatalában dolgozik) több éve valódi élettársi kapcsolatban élnek egymással, kapcsolatukból közös gyermek is született. A levél azt is megemlíti, hogy a fideszes alpolgármester és élettársa, valamint a nő első házasságában született első, illetve közös gyermekük több éve együtt laknak Sarkadon, ezt pedig helyben „mindenki bizonyítani tudja”. (Mokán alpolgármester háza állítólag hosszú évek óta üresen áll.)

Kétes támogatás

A Gyulai Városi Ügyészséghez több hónappal ezelőtt eljuttatott feljelentés szerint Vozár kérvényében normatív lakásfenntartási támogatást és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt kért, és mint kiderült, kapott is a sarkadi önkormányzattól éveken át. A birtokunkba került önkormányzati határozatokból kitűnik, hogy Vozár Edina 2007. október elsejétől 2011 márciusáig összesen több mint 200 ezer forint normatív lakásfenntartási támogatásban részesült, amelyet havi bontásban kapott meg. Továbbá 2010. október elsejétől egy év időtartamra rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot is megállapított Vozár első házasságából született kislányára az önkormányzat. (Mindez pénzbeli támogatást és a gyermekétkeztetés kedvezményes fizetését jelentette.)

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megadásának indoklásában szerepel, hogy a benyújtott igazolások és nyilatkozatok alapján megállapítást nyert, hogy a kérelmező egyedülálló, és a családban a havi egy főre jutó nettó jövedelem a kérelem benyújtását megelőző hónapban nem érte el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (28 ezer 500 forint) 140 százalékát, azaz a 39 ezer 900 forintot.

A névtelen feljelentés szerint mindezt úgy kérelmezte az alpolgármester élettársa, hogy Sarkadon sokan tudják: a pár egy fedél alatt, közös háztartásban él jó ideje. Ahogy az is köztudomású, hogy a második számú városvezető havi illetménye több százezer forint.

A feljelentésben foglaltak szerint így felmerül annak a gyanúja, hogy amikor az alpolgármester élettársa lakásfenntartási támogatásért és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményért a sarkadi önkormányzathoz fordult, akkor nem valós adatokat közölt.

A cikk teljes egészében ide kattintva olvasható

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2017. március 20.
Idős nyugdíjas nő távozik a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság ügyfélszolgálatának épületéből a főváros XIII. kerületében, a Váci út 73-nál.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.