Belföld

DK: elfogadhatatlan a segély helyett kölcsön

gyurcsány ferenc-szűcs erika (szűcs erika, gyurcsány ferenc, )
gyurcsány ferenc-szűcs erika (szűcs erika, gyurcsány ferenc, )

Egy, a kormányzati honlapon megjelent törvényjavaslat általánossá tenné, hogy önkormányzati segély kamatmentes kölcsön formájában is nyújtható legyen, ami a Demokratikus Koalíció (DK) szerint elfogadhatatlan.

Szűcs Erika, a DK-hoz tartozó független országgyűlési képviselő elmondta: egyes településeken eddig is léteztek szociáliskölcsön-alapok, a szaktárca előterjesztése viszont minden önkormányzati segélynél lehetővé tenné, hogy kölcsönként folyósítsák őket. A második Gyurcsány-kormány egykori szociális minisztere szerint ez elfogadhatatlan.

Bírálta, hogy az előterjesztés bővítené a természetbeni támogatások körét, lehetővé téve, hogy a rendszeres szociális segély egészét, a foglalkoztatást helyettesítő, illetve a lakásfenntartási támogatást is így fizessék ki. Ezzel a támogatásra szorulókat az állam „kiskorúsítja”, eldönti helyettük, hogy mire költhetnek – értékelte a politikus, hozzátéve: a célzott támogatások esetében ez járható út, de hogy az összes eddig pénzbeli támogatást természetbenire váltsák át, azt elutasítják.

Szűcs Erika szerint a kormányzati szociálpolitika lényege úgy összegezhető, hogy csökkentik a támogatásra jogosultak számát, a támogatások összegét, és korlátozzák a támogatások feletti szabad rendelkezést is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik