Belföld

Meghosszabbították a Velencei-tó kapuja közbeszerzési eljárását

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2012. 09. 21. 14:53

Meghosszabbította a velencei önkormányzat a Velencei-tó kapuja-projekt kivitelezésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást - tájékoztatta a település polgármestere pénteken az MTI-t.

Oláhné Surányi Ágnes (független) elmondta: az új ajánlattételi határidő november 15. Hangsúlyozta, sokan érdeklődnek a kivitelezési munkálatok iránt, eddig hét vállalkozás vásárolta meg a pályázati anyagot.

Az önkormányzat a havi lapjában, a Velencei Híradó szeptemberi számában beszámolt arról is, hogy a projekt változatlan tartalommal és támogatási összeggel valósul meg. A támogatási szerződés módosítását már alá is írta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró MAG Zrt. – mint közreműködő szervezet – és a település önkormányzata.
Júliusban jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy Velence nyílt közbeszerzést írt ki a Velencei-tó kapuja építésére, amelynek a becsült ellenértéke nettó 1 milliárd 240 millió forint. A feladat része – egyebek mellett – a közművek kiépítésének a befejezése, több sétány kialakítása, a központi épület és a benne lévő regionális információs központ megvalósítása, valamint a korzóépület lapos tetejére tervezett panorámasétány megépítése.

A közbeszerzést azért írták ki, mert az önkormányzat tavaly ősszel felbontotta a szerződést a korábbi kivitelezővel, és feljelentést is tett az ügyben. A beruházással kapcsolatban a megyei főügyészség több feljelentés alapján is nyomoz hűtlen kezelés miatt. A projektnek 2011 nyarára kellett volna elkészülnie.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

BEVERLY HILLS, CA - OCTOBER 09: Contributing editor at Vanity Fair, Monica Lewinsky speaks onstage at Day 1 of the Vanity Fair New Establishment Summit 2018 at The Wallis Annenberg Center for the Performing Arts on October 9, 2018 in Beverly Hills, California.   Matt Winkelmeyer/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.