Belföld

Tizenhat év a makói gyilkosnak

Farkas Zsolt büntetése – aki az emberölést különös kegyetlenséggel követte el – 16 év fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás lett.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntette miatt Farkas Zsolt ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokú ítéletének a vádlott bűnösségére, a bűncselekmény minősítésére és a büntetés mértékére vonatkozó részét.

A 8 általánost végzett, betanított festői szakképesítéssel rendelkező, büntetlen előéletű vádlott a cselekményt megelőzően rendszeresen fogyasztott alkoholt. Az ital hatására általában agresszívvá, kötekedővé vált, és italos állapotban féltékennyé vált barátnőjére, B.-né G. Noémira. Emiatt többször tettlegességig fajuló konfliktus tört ki közöttük.

2010. augusztus 21-én az asszony elmesélte a vádlottnak, hogy E. Sándor, az ügy későbbi sértettje, az előző napon házassági ajánlatot tett neki. Ekkor a vádlott feldühödött, és közölte barátnőjével, hogy E. Sándort meg fogja verni.

Augusztus 23-án este 6 óra körül a vádlott és barátnője elment az egyik makói kocsmába, és ott bort fogyasztottak. Itt a vádlott meglátta a sértettet, és ismét közölte az asszonnyal, hogy meg fogja verni a férfit. Az asszony ekkor megpróbálta csitítani. A kocsmában nem került sor verekedésre, majd amikor este 10 óra körül elhagyták a kocsmát, a vádlottat magára hagyta barátnője. A vádlott, aki az egész napos italozás közben 3 szem Andaxin nyugtatót is bevett, augusztus 24-én hajnalban, fél 3 körül elment ahhoz a házhoz, ahol a sértett lakott.

A kerítéskaput benyomva bement a lakásba és az egyik szobában, az ágyban alvó sértettet egy, a házban talált 190 centiméter hosszú léccel, valamint más, pontosabban nem meghatározható eszközzel ütni-verni kezdte. Az ütések a test szinte minden tájékát érték, és ennek következtében a sértett számos csontja eltört. A sérülések közül a kétoldali bordatörés és tüdőzúzódás, valamint az ezzel kapcsolatos vérbelehelés miatt a sértettnél légzési elégtelenség alakult ki, és a bántalmazást követően 20-40 percen belül a helyszínen meghalt.

A vádlott a sértett bántalmazása után elhagyta a házat, és hazament.

A vádlott azt elismerte, hogy azon az éjszakán a helyszínen járt, de a bűncselekmény elkövetését az eljárás során végig következetesen tagadta, az ellene emelt vádban nem érezte bűnösnek magát – áll az I. fokon eljáró bíróság ítéletében.

A Szegedi Törvényszék 2012. március 6-án F. Zsolt vádlottat, és ezért őt 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Az ítélőtábla indoklásában elhangzott: bár a vádlott mindvégig tagadta bűnösségét, a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az emberölést ő követte el. A különös kegyetlenséggel történt elkövetés, mint minősítés is megalapozott, ugyanis a vádlott az alvó, majd álmából felriasztott sértettet olyan brutális módon verte agyon, hogy annak rendkívüli fájdalmakat okozott.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik