Belföld

Fesztivál-konferencia a fenntartható fejlődésért

Idén már ötödik alkalommal tartják meg a Fenntarthatósági Napot a Millenárisban. A fiataloknak szóló rendezvényen kiállítások, szakmai beszélgetések és koncertek várják a látogatókat. Valamint megtudhatjuk, mi magyarok miben vagyunk lemaradva a nyugattól.

„Mentés másként” szlogennel rendezi meg idén a magyar Telekom az ötödik Fenntarthatósági Napot, ahol olyan témák merülnek fel, amiről nem csak beszélni lehet, hanem konkrétan tenni is érte már Magyarországon is – áll az eseményt beharangozó közleményben. Az szeptember 29-ei esemény célja, hogy a fenntartható fejlődést szolgáló megoldásokra, lehetőségekre és aktivitásokra koncentráljon.

A délelőtt 11 órakor kezdődő Napot Csányi Vilmos előadása indítja el, ami után díjátadók következnek: a magyar sajtó munkatársai részére meghirdetett hello holnap! Sajtódíj pályázatának, valamint a Jövő-Kép fotópályázatának díjait adják át.

Ezután szakmai beszélgetések várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett megtudhatják, hogy „mi magyarok miért vagyunk elmaradva a nyugattól az aktív állampolgárság és véleménynyilvánítás terén, miért működik ez jobban náluk” – áll a közleményben. Szó lesz továbbá a zöldfelületek fontosságáról, valamint arról, hogy a városi tereket hogyan tudnánk jobban kihasználni, kiderül, hogy miért Szolnok a legélhetőbb város Magyarországon, valamint az is, hogy állunk ma Magyarországon a megújuló energiaforrásokkal, mi a zöld beruházások fókusza, és mennyire figyelnek oda a fesztiválok során a zöld szempontokra.

A nehezen megfogható fenntarthatóság elméletét a szervezők igyekeznek a beszélgetések során és a kiállításokkal kézzelfoghatóvá tenni: lehetőség nyílik majd elektromos autó tesztvezetésére, valamint lesz ” fair trade kávé és tea”, bioszörp és repohár, komposztáló, napfénnyel megvilágított lakás és kerékpárból készült használati eszközök.

A nap záróeseménye az este 9-kor kezdődő afterparty, ami a helyszínen 19 óriág regisztrált résztvevőknek ingyenes. A hagyományokhoz híven itt adják át az FN5 Pályázat díjait, utána pedig fellép a Bankrupt, a PASO Traditional Ska és az Ocho Macho.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik