Belföld

Alkoholmérgezés: új zárjegyeket vezetnek be Csehországban

lakohol (vodka, sör, )
lakohol (vodka, sör, )

A halálos áldozatok száma már 24-re emelkedett.

Csehországban egy hete tiltották be a 20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok forgalmazását, miután többen meghaltak metil-alkohol-mérgezés következtében. A halálos esetek száma 24-re emelkedett, és a mérgezés több tucat áldozatát kórházban kezelik.

Necas szerint az új zárjegyek a jövő hét végére készülhetnek el. Ezt követően már a gyártókon múlik, hogy milyen gyorsan tudják ellátni ezekkel a termékeiket.

A kormány ugyanakkor megbízta az érintett tárcák – egészségügy, mezőgazdaság, pénzügy – vezetőit, október elejéig készítsenek elemzést arról, hogyan ellenőrzi az állam a szeszes italok előállítását és forgalmazását.

A miniszterelnök szerint Csehországban a jövőben megszigorítják a gyártás és forgalmazás ellenőrzését. Petr Bendl mezőgazdasági miniszter elmondta: minden szeszes ital eredetét vezetni fogják, hivatalos laboratóriumi vizsgálatokon megy majd keresztül, így problémák esetén bármikor visszakereshető lesz, hogy az adott üveg alkoholt hol és mikor állították elő.

“Azok az italok, amely nem rendelkeznek majd ezzel az eredetet bizonyító papírral, és nem lesz új zárjegyük, nem kerülhetnek forgalomba, tehát a vendéglőkbe és az üzletekbe” – mondta a kormányfő.

Ugyanakkor a kormány leellenőrzi azt a mintegy 20-22 millió üveg tömény szeszes italt is, amelyet a jelenlegi szesztilalom miatt zároltak. Leos Heger egészségügyi miniszter erről azt mondta, a bizonyítható eredetű italok valószínűleg még a régi zárjegyekkel visszakerülnek a forgalomba, azokat viszont, amelyeknek az eredete bármi módon kétséges, megsemmisítik.
A részleteket a következő napokban dolgozzák ki.

A kormány döntéséről és intézkedéseiről az illetékes miniszterek haladéktalanul tájékozatni fogják európai uniós kollégáikat. Prágai közlés szerint az Európai Bizottság szerdán nem hivatalosan arra kérte a cseh kormányt, hogy a súlyos problémákra való tekintettel állítsa le a tömény szeszes italok exportját. Necas azt állította, a kormány ura a helyzetnek, s az ügyet újra megtárgyalja az uniós illetékesekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik