Belföld

2 millióval térhet haza Böjte Csaba

Több mint 2 millió forint gyűlt össze a X. Szeretet Napokon. Az adományt a Győri Egyházmegye csütörtökön nyújtotta át Böjte Csaba ferences testvérnek. Erről, és még további öt témával kapcsolatban tartottak sajtótájékoztatót a Káptalandombon.

Beszámolóban gazdag volt a csütörtöki nap a Győri Egyházmegye életében, ma tartotta ugyanis dr. Pápai Lajos megyéspüspök őszi sajtótájékoztatóját a hivatal Apor-termében. A találkozón elsőként Apor Vilmos boldoggá avatásának 15. évfordulójáról esett szó, hiszen a jubileum alkalmából egy különleges rendezvénnyel készülnek. November 9-én, a vértanú liturgikus napján a győriek együtt ünnepelhetnek Alberto Bottari de Castello érsekkel, dr. Agidius Zsifkovics kismartoni megyés püspökkel, de a tervek szerint Veres András püspökkel is. Ezen a délutánon a Győri Nemzeti Színházban két könyvbemutatóra is sor kerül majd, az este kezdődő szentmise előtt pedig leleplezik Gasztonyi László vállalkozó legújabb adományát, Apor Vilmos szobrát, melyet Lebó Ferenc készít el a különleges alkalomra.

A sajtótájékoztatón az érettségizők október 13-i zarándoklatát is ismertették az egyházmegye munkatársai. Előzetes információk szerint több száz fiatal érkezik városunkba, állami és egyházi iskolákból egyaránt.

Az ifjúsággal kapcsolatban a tanévkezdésről Dékány Ferenc beszélt a média munkatársainak. Számos felújítás megvalósult az egyházmegye oktatási intézményeiben, és a teljes létszám is nőtt, több mint 4000 főre. „A mosonmagyaróvári Hildegard Óvodában energetikai felújításokat eszközöltünk, közel 60 millió forintból, ebből az önrész megközelítőleg 12 millió forintot jelentett. A csornai II. Rákóczi Ferenc Közoktatási Központban 150 millió forintból valósultak meg az átalakítások, az intézményt szeptember 30-án, Áder János köztársasági elnök jelenlétében áldjuk meg” – mondta Dékány Ferenc.

A szeptember 29-én tartandó családi nap programjait Paksa Balázs sajtóreferens vázolta a megjelenteknek. A rendezvény a „Családdal a jövőért” TÁMOP-pályázat nyitórendezvénye is egyben. A projekt 100 százalékos támogatási intenzitással, több mint 33 millió forintból valósul meg, 2012. augusztus 1. és 2013. július 31. között. Célja a családi kötelékek ápolása, változatos programok segítségével. „Az általános célcsoport a győri lakosság, elsősorban családok, de egyes események során kimondottan a kisgyermekes szülőket, a házasságra készülő fiatalokat, vagy éppen a szülés előtt álló kismamákat szólítjuk meg. Lesz többek között jegyes oktatás, adventi előkészületi, de a már említett családi nap is” – hangsúlyozta Tóth András projektmenedzser.

A csütörtöki találkozó végén a X. Szeretet Napok során összegyűlt, több mint 2 millió forint értékű adományt is átnyújtotta dr. Pápai Lajos Böjte Csaba ferences testvérnek, aki azt is elárulta, hogy ezt a felajánlást egy, az orsolyitáktól kapott, nagyváradi épület felújítására szentelik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik