Belföld

Elszámolta magát a fideszes Varga István

Varga István (varga istván, )
Varga István (varga istván, )

Az általa vezetett bizottság 180 nap után megszűnt. Ő a 183. napon eszmélt.

Elszámolta magát Varga István fideszes képviselő, a Malév vizsgálóbizottság elnöke, az állami légitársaság felszámolásához vezető, elmúlt nyolc évben elkövetett hibákat feltáró bizottság még azelőtt megszűnt, mielőtt sikerült volna bármit is kideríteni – fedezte fel az index.

A bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozat szerint a Varga vezette bizottságnak a megbízatástól számított 180 napon belül kellett volna elkészítenie és benyújtania a jelentését arról, hogy mely 2002-2010 között meghozott intézkedések vezettek a Malév csődjéig. A bizottság március 14-én kapta a megbízatását, a határidő pedig szeptember 10-én lejárt, a bizottság mandátuma megszűnt anélkül, hogy bármilyen jelentést is letettek volna az asztalra.

Bár a fideszes Varga észlelte, hogy kifutnak az időből, ő úgy számolt, hogy a bizottság még szeptember 30-ig működik, így szeptember 13-án benyújtott egy képviselői indítványt, amelyben azt kéri, hogy az Országgyűlés december 30-ig hosszabbítsa meg a mandátumukat. Csakhogy ezzel elkésett, amikor irományát benyújtotta, a tényfeltáró bizottság hivatalosan már nem is létezett, vagyis mandátumát sem lehetett meghosszabbítani.

Ez a Varga ugyanaz a Varga, aki a múlt héten a Parlamentben a nők szerepéről beszélt. Az emberek és a pártja reakcióiból úgy tűnik, akkor is elszámolta magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik