Belföld

Több önkormányzat nem kér a “polgári védelmisekből”

Több önkormányzat is elutasítja a polgári védelmi adatkérő levél kiküldését - írja a Népszava.

Tóth Ferenc, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) polgári védelmi szolgálatának főigazgatója szerint a védelmi szolgálatba toborzáshoz szükséges adatküldésre felszólító levél rosszul előkészített, rosszul megfogalmazott és feleslegesen fenyegetőző volt. Szerinte az önkormányzatoknak elsősorban önkénteseket kellene keresniük.

Mint Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere a lapnak elmondta, nem tervezi a toborzást, ugyanis a törvény azt nem is írja elő. A polgármester szerint teljesen egyértelmű, hogy szükség van polgári védelemre, ám szeretnének racionálisak lenni, ahogyan eddig is, és az az ésszerű, ha valóban vészhelyzet van, akkor a megoldásában olyan szakemberek vegyenek részt, akik értenek is hozzá. Állítja, a megfelelő szakembereket felkeresni sokkal egyszerűbb, mint levelezni.

A budaörsi polgármestert hasonló megfontolásokból több fővárosi társa is követheti, de mint kiderült, vidéken is történt ilyen: Pécs vezetése sem küldött a levelekből, mert a polgármester szerint “egyébként is jól” működik az önkéntes polgári védelmi szolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik