Belföld

Nem foglalkozik a Safarov-üggyel a nemzetbiztonsági bizottság

Levette keddi ülésének napirendjéről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a Ramil Sahib Safarov azerbajdzsáni állampolgár kiadatási eljárásával kapcsolatos tájékoztatót.

A napirendről való levételt Kocsis Máté (Fidesz) javasolta, mert álláspontja szerint a kiadatási eljárás dokumentumaiba a képviselők betekinthettek, az Európai Parlament elmarasztalta Azerbajdzsánt, továbbá elfogadta Orbán Viktor miniszterelnöknek az ügyben adott tájékoztatását. Ezenkívül pedig az Országgyűlés Külügyi Bizottsága is megtárgyalta a témát. Szerinte így az ügy tárgyalása okafogyott, annak napirenden tartását politikai hangulatkeltésnek nevezte.

Mile Lajos (LMP) a fideszes képviselővel szemben többek közt azzal érvelt, hogy a nemzetbiztonsági bizottság is jogosult a Safarov-ügyet napirendre tűzni. Példaként említette, hogy a sajtóban megjelent: fenyegetés érte az azeri nagykövetség munkatársait Budapesten. A témának a napirendről való levételét végül a többség elfogadta.

Ramil Sahib Safarov, az azerbajdzsáni gyilkos kiadatásának ügyét másodszor vette le a napirendjéről a bizottság. Egy héttel ezelőtt ugyancsak Kocsis Máté javaslatára nem tárgyalt a testület a témáról. Kocsis Máté akkor azt javasolta, hogy mivel az ügynek nincs nemzetbiztonsági kockázata, ezért csak azt követően foglalkozzanak a témával, ha a külügyi és az emberi jogi bizottság is megtárgyalta a kiadatást, és ezek bármelyikében felmerül a nemzetbiztonsági rizikó kérdése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik