Belföld

Kezdődik a Hunvald-per 2.0

Összesen mintegy ötvenmilliós hűtlen kezelés vádjával indul újabb büntetőper Hunvald György ellen.

A korábbi erzsébetvárosi szocialista polgármester, országgyűlési képviselő mellett Gál György, az egykori kerületi szabaddemokrata gazdasági bizottsági elnök és korábbi párttársa, Weinek Leonárd volt zuglói polgármester is a vádlottak padján ül a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A Központi Nyomozó Főügyészség vádirata szerint a VII. és a XIV. kerületi polgármester úgy döntött a másik kerület egyes képviselői, illetve egy közös barátjuk külső tanácsadóként történő alkalmazásáról, hogy meg sem vizsgálták, az önkormányzat maga el tudja-e látni a tanácsadói munkát. Erzsébetváros három zuglói képviselőnek összesen mintegy 20 millió forintot fizetett ki tanácsadói díj gyanánt, Zugló pedig hasonló jogcímen szintén három embernek fizetett összesen mintegy 28 milliót. Tényleges tanácsadás azonban a vádirat szerint nem történt, több esetben úgy állították ki a teljesítésigazolást, hogy azt okmány nem támasztotta alá.

A vádirat rögzíti azt is, hogy az elkövetők többsége nem rendelkezett az érdemi tanácsadás ellátásához szükséges szakirányú végzettséggel, a megbízási díjakat tényleges szerződésszerű teljesítés nélkül elfogadták, a két volt kerületi polgármester a tanácsadói szerződésekkel valójában az érdekkörébe tartozó személyeket akarta pluszjövedelemhez juttatni.

Az erzsébetvárosi, milliárdos nagyságrendű ingatlanpanamák, korrupciós ügyek vádjával korábban indult perben első fokon, nem jogerősen másfél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék Hunvaldot, míg nyolc és fél évre Gált. Fellebbezések folytán az a büntetőügy az ítélőtáblán folytatódik másodfokon. Amennyiben az elsőfokú döntés emelkedne jogerőre, Hunvaldnak már nem kellene börtönbe vonulni, mert másfél évnél jóval többet töltött előzetes letartóztatásban.

Abban az ügyben az elsőfokú bíróság – idén februárban – Hunvaldot hűtlen kezelés és hivatali visszaélés, Gált vesztegetés, csalás, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt mondta ki bűnösnek. Hunvaldot a milliárdos ingatlanpanamával kapcsolatos súlyos vádak alól bizonyítottság hiányában mentette fel a törvényszék, viszont éppen tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban marasztalta el azért, mert azokkal összefüggésben érdemi teljesítés nélkül fizetett ki milliókat az önkormányzat. A törvényszék Gált az ingatlanpanamához kötődő kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió, Hunvaldot pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte.

Hunvald és Gál tagadta bűnösségét a korrupciós vádak kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik