Belföld

A Fidesz váltott: egyhangú döntés a parlamentben

nők lázadása (nők, tüntetés, )
nők lázadása (nők, tüntetés, )

Elfogadta a parlament hétfőn azt a népi kezdeményezést, amely arra irányult, hogy legyen önálló bűncselekmény a családon belüli erőszak.

A 366 igen szavazattal, tíz KDNP-s politikus tartózkodása mellett meghozott döntés arra kötelezi az Országgyűlést, tűzze napirendjére, hogy önálló bűntetőjogi tényállásnak minősüljön a családon belüli erőszak, vagyis legyen a büntető törvénykönyv (Btk.) része.

A KDNP azonban közleményt adott ki, amelyből kiderül, nem tud azzal a megfogalmazással azonosulni, amelyik a megromlott párkapcsolatokban jelenlévő erőszakot “családon belüli” elnevezéssel használja. „A frakció tartalmilag egyetért a javaslatban foglaltakkal, de a család szó ebben az összefüggésben helytelen és félrevezető. Amint a család helyett más kifejezést használnak, akkor a frakció egyöntetűen támogatni fogja a téma napirendre tűzését+ – írta Harrach Péter frakcióvezető.

Az Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze népi kezdeményezéséhez, amelyet a Fidesz végül – korábbi álláspontját megváltoztatva – támogatott a parlamentben, és igennel szavaztak rá az ellenzéki frakciók is.

Korábban az elképzelést késő éjszaka tárgyalta a parlament, s ott a fideszes Varga István egyebek között azt mondta, „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik