Belföld

A járásokkal jobban járnak a kistelepüléseken élők?

24.hu
24.hu

2012. 09. 17. 09:28

A járási rendszer előnyeiről, az egyszerűbb és gyorsabb közigazgatásról, ügyintézésről beszélt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára.

Az államtitkár, Szabó Erika úgy fogalmazott: a kormány a járási rendszer kialakításával arra törekszik, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék ügyeiket, ugyanakkor a járásokhoz nem önkormányzati feladatok kerülnek át, hanem a polgármesteri hivatal élén dolgozó jegyző bizonyos államigazgatási hatáskörei. Megjegyezte: a közigazgatás átszervezése a kormányhivatalok megalakulásával kezdődött, a teljes átalakítás 2013-ban fejeződik be, amikor az egyablakos ügyintézéssel egy helyszínen, a kormányablakokban lehet majd intézni minden, az állammal kapcsolatos hatósági ügyet.

Akkorra minden a helyére kerül a közigazgatásban, és ennek központjában az ügyfelek állnak. A cél ugyanis az, hogy ők jobban járjanak – hangsúlyozta, hozzátéve: 2500 feladatot telepítenek a kormányablakokhoz, amelyek intézésére meg kell tanítani a munkatársakat, a feladat ugyanis rendkívül nagy szakmai felkészültséget igényel. A kistelepülések is jobban járnak majd, ugyanis az ott élők számára is egyszerűbbé válik az ügyintézés – közölte Szabó Erika.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal kezdi meg működését januárban. A járások nem közigazgatási egységek, hanem az állam legkisebb államigazgatási területi egységei lesznek – hangsúlyozta az államtitkár.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Győr, 2017. szeptember 8.
A győri Tesco hipermarket áruház 2017. szeptember 8-án. Az áruházlánc sajtóosztályának tájékoztatás szerint az áruházak többsége a dolgozók egy részének sztrájkja ellenére továbbra is nyitva tart.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

Öngyilkos akciót hirdetett a Tesco?

Kommentek

NEW YORK, NY - NOVEMBER 07:  Aretha Franklin performs on stage at the Elton John AIDS Foundation Commemorates Its 25th Year And Honors Founder Sir Elton John During New York Fall Gala - Show at Cathedral of St. John the Divine on November 7, 2017 in New York City.  (Photo by Nicholas Hunt/WireImage)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.