Belföld

2014 utánra lesz kétszer kétsávos az M2-es

országút (út)
országút (út)

A vízbázisok védelme, illetve ezzel összefüggésben a kiviteli tervek átdolgozása miatt csak 2014 után várható a nagy forgalmat lebonyolító M2-es autóút egy szakaszának gyorsforgalmi úttá, azaz kétszer kétsávossá bővítése –– írta a Dunakanyar Régió című térségi lap.

A kéthetenként megjelenő újság emlékeztet rá: a korábbi döntések értelmében 2013-ra el kellett volna készülnie a Budapest és Vác közötti 19 kilométeres szakasz bővítésének, ám a kiemelt uniós fejlesztések közé sorolt beruházás késlekedik.

Az okokról – Loppert Dánielnek, a NIF kommunikációs vezetőjének nyilatkozatát idézve – egyebek mellett azt írta a lap, az építési engedély alapján a kiviteli tervek 2011 júniusában elkészültek, azonban 2011 szeptemberében, illetve 2012 januárjában a Közép–-Duna-–Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a környezetvédelmi engedély meghosszabbítása során a bővítésre vonatkozóan új feltételeket is előírt.

Ennek oka, hogy az M2-es első 4 kilométeres szakasza a Dunakeszi mellett időközben kijelölt vízbázisokat érinti, így ezt is figyelembe kell venni a tervezéskor. A vízbázis védelmét biztosító beavatkozások meghatározását követően lehet átdolgozni a kész kiviteli terveket -–összegezte Loppert Dániel szavait a lap.

Az M2-es Budapest–Vác közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá történő bővítése csak a 2014––2020 közötti EU-s költségvetési ciklusban várható –– írta a Dunakanyar Régió.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik