Belföld

Kinyitotta kapuit a szegedi városháza

Nyílt nap a szegedi városházán (Nyílt nap a szegedi városházán)
Nyílt nap a szegedi városházán (Nyílt nap a szegedi városházán)

A Kulturális Örökség Napjai programsorozat keretében a szegedi polgármesteri hivatalt is be lehetett járni vasárnap.

Aki eddig csak a tévében láthatta a Városháza dísztemét, az most személyesen is meggyőződhetett arról, hogy hazánk egyik legszebb hivatali helyisége található Szegeden. Az érdeklődők bepillanthattak a polgármesteri hivatal máskülönben elzárt helyiségeibe is, és kinézhettek a hivatali ablakokon is, sőt felmehettek a tornyba is, ahonna csodás kilátás nyílik a Széchenyi térre. A látogatók megtekinthették Botka László polgármester dolgozószobáját, kipróbálhatták a kormánypárti és ellenzéki padsorokat a díszteremben, fotózkodtak a polgármesteri portrékkal

A nyílt napnak köszönhetően, bárki megnézhette a Lechner Lajos teremben Roskovits Ignác: Szeged szebb lesz, mint volt… és Greguss Imre: Árvízkép című két nagyméretű alkotását, az ott lévő Benczúr Gyula: Tisza Kálmánról és Tisza Lajosról festett portrék mellett. Néhány nappal azután, hogy a Városházára szállították, máris megtekinthették az érdeklődők ebben a teremben a Pulz Lajosról, Lechner Lajosról és Vedres Istvánról festett portrékat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik