Belföld

Gyurcsány nem indul 2014-ben a miniszterelnökségért

Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)
Gyurcsány Ferenc (gyurcsány ferenc)

A pártelnök szerint össze kell fogni, mert ha a demokratikus ellenzéki oldal felaprózódik, akkor „Orbán a markába fog röhögni”, és az ellenzék nem tud győzni.

Legalább beszélünk a választási regisztrációról, és meg fog indulni egy folyamat, hogy a kormány nem tudja némán keresztülvinni az akaratát – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Demokratikus Koalíció elnöke szombat délután háromkor nagygyűlést tartanak a Batthyányi-örökmécsesnél, ahol nyilvánosságra fogják hozni a következő lépéseket.

A pártelnök szerint be kell fejezni az ellentétek mélyítését a demokratikus ellenzéken belül, és – a Magyar Szolidaritás Mozgalom javaslatához csatlakozva – a Dk is részt vesz október 23-án az ellenzéki tüntetésen, hogy megmutathassák, ők vannak többen.


Fotó: Neményi Márton

Gyurcsány szerint össze kell fogni, mert ha a demokratikus ellenzéki oldal felaprózódik, akkor „Orbán a markába fog röhögni”, és az ellenzék nem tud győzni. Azonban arra a kérdésre, hogy ki fogja, tudja vezetni az egyesült ellenzéket, Gyurcsány Ferenc elmondta: nem a személyek kérdése a lényeg, és bejelentette: senkinek sem kell megküzdenie vele a miniszterelnökségéért, mert 2014-ben nem indul a kormányfői székért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik