Belföld

Nincs pardon: ellenőrzik a bagósokat Győrött

cigaretta (cigi, )
cigaretta (cigi, )

Mint köztudott, a vasútállomások és a buszpályaudvarok területén is tilos a bagózás. Ám stikában ezeken a helyeken is rágyújtottak páran. A MÁV és az ÁNTSZ összefogott és bekeményített: megbüntetik, aki füstöl.

Ezentúl legfeljebb a méregtől füstölhetnek azok, akik rá kívánnak gyújtani utazás előtt. A pályaudvarokon ugyanis csak a kijelölt helyeken szabad cigarettázni. A peronokon, kocsiállásokon és az utasforgalmi épületben tilos. Akit mégis rajtakapnak, az komoly pénzbírságra számíthat. Eddig azonban úgy tűnt, nem mindenkit aggaszt mindez. Egy korábbi riportunkban már foglalkoztunk a témával. Akkor körbejártuk az említett helyszíneket.

Idézzük cikkünket: „A váróterem előtti folyosón érdekes dolgokat látni: páran az ablakpárkánynak dőlve cigarettáznak, akkora füstöt hagyva maguk után, amekkorát nem szégyellnek. Ám úgy tűnik megtehetik, hiszen nincs senki, aki a törvény erejére hivatkozva megbüntetné őket. Valaki egy idő után elunja a szabályszegést és felhívja a dohányzó egyének figyelmét a tilalomra.”Teszek rá, hogy hol lehet, ott dohányzok, ahol jólesik” – érkezik a határozott válasz. Később a bagósok továbbállnak, a cigicsikkek pedig ott maradnak az ablakpárkányon.”

Kérdésünk az volt, lesz-e megoldás arra, hogy betartassák a törvényt. Úgy tűnik, hogy a MÁV és az ÁNTSZ ezúttal bekeményít: nemcsak az állomásokon, hanem a vonatokon is ellenőrzik a rend betartását. Mint kiderült, szükség is van a járőrszolgálatra. A Győr24 munkatársának a minap a következőt mesélte egy jegyvizsgáló egy Sopronból Budapetre tartó járaton:

„Szerencsére már egyre kevesebbszer, de a kezdeti időkben nagyon sokszor előfordult, hogy rajtakaptunk utasokat, akik dohányoztak a mosdóban. Mivel a dohányzó vagonok már megszűntek és gyakorlatilag egyetlen vonaton sem szabad rágyújtani, sokan a WC-ben próbálkoztak. Előfordult, hogy rendőrt kellett hívni az utashoz, mert agresszívan viselkedett, mikor megkértük, hogy oltsa el a cigit és fizesse ki a bírságot.”

A MÁV közleményében tájékoztatta a Győr24-et arról, hogy a jövőben az ÁNTSZ-szel közösen ellenőrzi a dohányzási tilalom betartását a vonatokon, vasútállomásokon, vasúti területeken. Ezzel kapcsolatban szeptember 12-én írt alá megállapodást dr. Paller Judit, az ÁNTSZ országos tiszti főorvosa és Dávid Ilona MÁV elnök-vezérigazgató, valamint Ungvári Csaba MÁV-START vezérigazgató. Az együttműködéstől azt várják, hogy csökken a dohányzási tilalmat megszegők száma a vonatokon, a vasútállomásokon és megállóhelyeken.

A népegészségügyi hatóság ellenőrei a belföldön közlekedő vonatokon bármikor végezhetnek ellenőrzést. Az ellenőrzés idejére – igazolványukat felmutatva és az ellenőrzés részleteit közölve a vezető jegyvizsgálóval – felszállhatnak a vonatra, s ott-tartózkodhatnak az ellenőrzés végéig. A hatósági ellenőrzésről minden esetben jegyzőkönyv készül. A vasúttársaság azokon a vonatokon, ahol vasútőr teljesít szolgálatot, kíséretet is biztosít az ellenőrök mellé. A vasúttársaságok az ÁNTSZ-szel közös ellenőrzéseket is szerveznek a jövőben, hogy az illegális dohányzás megszűnjön a vonatokon, állomásokon – tájékoztatta a Győr24-et a MÁV kommunikációs osztálya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik