Belföld

Öt évre ítélték a kocsmában késelő kecskeméti férfit

bíróság (bíróság, ítélet)
bíróság (bíróság, ítélet)

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti férfit, aki egy kocsmában kialakult szóváltást követően háromszor mellkason szúrta áldozatát.

A jelenleg 32 esztendős, korábban már hatszor büntetett Sánta János 2011. július 9-én a hajnali órákban Kecskeméten egy presszóban szórakozott. Ittas állapotban belekötött a sértettbe, vitatkozni kezdtek, a konfliktus pedig odáig fajult, hogy a vádlott bicskát vett elő a zsebéből, amellyel háromszor mellkason szúrta a sértettet, majd futásnak eredt.
A sérültet ismerősei kórházba szállíttatták, a szakértői vélemény szerint a férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta.

Döntésével az ítélőtábla enyhítette a Kecskeméti Törvényszék által első fokon kiszabott nyolcéves büntetést. Az ítélet indoklásában elhangzott, hogy a vádlottnak tette elkövetésekor még az eshetőleges szándéka sem terjedt ki a sértett életének kioltására, ezért minősítették a cselekményt emberölés kísérlete helyett életveszélyt okozó testi sértésnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik