Belföld

Kiállítás nyílik a táborokban készült alkotásokból

Összesen csaknem kétezer gyermek töltötte szabadidejét a Székesfehérvári Önkormányzat nyári táboraiban, ahol többek között kreatív kézműves foglalkozásokat szerveztek számukra. Az itt készült munkákból nyílik kiállítás szeptember 12-én A Szabadművelődés Házában.

A Bregyó-közi napközis tábor hat turnusában 1700 székesfehérvári általános iskolás nyaralt, az első héten több mint 400, az utolsón megközelítőleg 200 gyermek töltötte ott szabadidejét. Színes, szórakoztató és gazdag programokban volt részük, ellátogattak többek között a Hetedhét Játékmúzeumba, a Városi Képtárba és a városi strandra.

A Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai a hét egy-egy napján, a tábori nevelő pedagógusok pedig folyamatosan tartottak foglalkozásokat. Velencén, összesen csaknem 300 gyermek részvételével ugyancsak nagy sikerrel zárult a bentlakásos tábor, melynek három turnusa tematikusan zajlott.

Az első héten színjátszó táborban vehettek részt a szerepelni vágyó gyerekek, a másodikon hagyományőrzők és zenészek közreműködésével a lovagkort idézték fel, a harmadikon pedig a Pusztináról érkezett Magyar Örökség-díjas népdalénekessel, Nyisztor Ilonával és tanítványaival, 13 csángó gyermekkel töltötték a vakációt. Valamennyi turnusban folyamatosan zajlottak a kézműves foglalkozások.

A szeptember 12-én, szerdán 14.00 órakor, A Szabadművelődés Házában nyíló tárlat célja, hogy mintadarabokon keresztül tükrözze a foglalkozások sokszínűségét és felidézze a nyári táborok hangulatát. A megnyitóra szeretettel várják a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat, akiket Brájer Éva alpolgármester köszönt majd. A táborok ideje alatt fotók is készültek, melyekből néhány darabot ugyancsak kiállítanak a tárlaton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik