Belföld

Több év börtön a szemtanúnak

A KRESZ szeptember elsején életbe lépett módosítása szerint a közlekedési baleset szemtanúja is köteles már a segítségnyújtásra

Az autósok több mint 90 százaléka nem áll meg, nem megy oda a sérülthöz, hogy tájékozódjon, tud-e tenni valamit. Általában attól félnek, bajt csinálnak. Egy tanulmány adatai szerint a magyarországi balesetek 2,5 százalékánál történik elsősegélynyújtás a mentő kiérkezéséig. Ezekről a lesújtó tényekről beszélt Dr. Hornyák István, a Semmelweis Egyetem ETK Sürgősségi Ellátás Tanszékének adjunktusa, aki szerint a megkérdezettek mindössze 38 százaléka hívna mentőt, és csak 10 százalék próbálna meg segíteni a sérültön egy balesetnél; a többségnek fogalma sincs, mit csinálna.

Nem értenek hozzá

Csak közlekedési balesetben 15 ezren sérülnek meg és több ezren halnak meg évente, pedig sokak élete azokon a perceken múlik, amíg kiér a mentő. Például a hirtelen szívmegállás miatt elhunytak 60 százaléka menthető lenne, ha azonnal újraélesztenék őket. Az egy-egy pozitív példa ellenére a legtöbben az alapszintű újraélesztést sem tudnák alkalmazni a gyakorlatban, nem tudnák, mit kell tenni, ha elájult vagy erősen vérző embert találnak egy baleset helyszínén.


Fotó: Kummer János

Nem segít: börtön

Mostantól a közlekedési balesetek szemtanúi is kötelesek segítséget nyújtani. A KRESZ szeptember elsején életbe lépett módosítása értelmében, ha nem tesznek eleget kötelezettségüknek, akár több évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik őket. Az új KRESZ úgy rendelkezik, hogy mindenkinek csak a “tőle elvárható” módon kell segítséget nyújtania. Azt nem pontosan tudni, hogy ez mit jelent. A Népszava szerint ez elsősorban az elsősegélynyújtó felszerelések, valamint a tűzoltó készülékek használatára, illetve átadására vonatkozik. Viszont arról, hogy azokat is felelősségre vonhatják-e, akik elájultak vagy egyszerűen csak leblokkoltak, és képtelenek voltak a segítségnyújtásra, a szigorítás nem rendelkezik.

Ne nyúlj hozzá!

Az autóiskolákban, valamint a különböző egészségügyi tanfolyamokon is arra ösztönzik az autósokat, hogy inkább ne nyúljanak hozzá a beteghez, nehogy ártsanak neki, így nem meglepő, hogy a felelősségtől való félelem miatt a balesetek szemtanúi nem mernek beavatkozni.

Magyarországonaz európai átlagnál is jóval kevesebb laikus – vagyis nem egészségügyi dolgozó/tanuló, pedagógus – rendelkezik használható elsősegély-nyújtási ismerettel. Norvégiában például a lakosság 95 százaléka, Ausztriában és Németországban 80 százaléka, míg Magyarországon alig több mint a fele részesült valamilyen oktatásban. Néhány éve tervezték ugyan, hogy az általános iskolákban a tananyag része lesz az elsősegélynyújtás, de ez nem valósult meg. Pedig Dr. Hornyák István szerint alapvetően fontos lenne, hogy már gyerekkorban alaptudást kapjon mindenki, és aztán jó alkalom lenne az ismétlésre a jogosítvány megszerzése. Így már egy biztosabb, használhatóbb tudást szerezhetne a lakosság egy része.

Horror az M3-ason – Egy kamionos volt a szemtanú

    Az utóbbi idők egyik legnagyobb vihart kavaró tragédiájának is volt szemtanúja, akit a rendőrök is kerestek. Az ismeretlen magyar kaminos a baleset idején az M3-as autópályán Hatvan felől Budapest irányába tartott, és vélhetően látta, amikor a két jármű összeütközött. A végzetes tragédia augusztus 21-én, hajnalban történt az M3-as autópályán. Egy szlovák nő terepjárójával hátulról nekiszaladt egy kocsinak, utóbbi ütközés miatt a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. Négyen utaztak az autóban, hárman bennégtek a járműben, negyedik társukat kórházba vitték, de két nappal később ő is meghalt.

    Ajánlott videó

    Olvasói sztorik