Belföld

Megújult épületben kezdődik a színházi évad Szegeden

Évadnyitó a Szegedi Nemzeti Színházban (Évadnyitó a Szegedi Nemzeti Színházban)
Évadnyitó a Szegedi Nemzeti Színházban (Évadnyitó a Szegedi Nemzeti Színházban)

A nyáron közel fél milliárd forintból megújult nagyszínház épületét, amely a jövőben sokkal komfortosabb körülményeket biztosít majd a látogatóknak.

A szegedi társulat ünnepi, 130. évadnyitóján Solymos László, Szeged alpolgármestere elmondta, az idén az évad végén sem állt meg a munka a nemzeti falai között, nyáron összesen 492 millió forintos – nagyrészt az európai unió által finanszírozott – színházfelújítás kezdődött és fejeződött be határidőre.

– Az önkormányzat mindig is kiemelt figyelmet fordított kulturális intézményeire. Az elmúlt években többek között megfiatalodott a Reök-palota, új zeneháza lett a városnak, számtalan művelődési ház kapott új köntöst, vagy bővült. Ebbe a sorba illeszkedik a Szegedi Nemzeti Színházban nyáron végrehajtott kevésbé látványos, ám a környezet és az energetika szempontjából annál fontosabb fejlesztés, beruházás – mondta az alpolgármester, majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a rekonstrukció során teljesen új kazánházat kapott az épület, bevezették a gázt, a födémet áttörve kéményt vezettek a tetőre, szabályozható kondenzációs kazánokat telepítettek, több helyen kicserélték az elavult radiátorokat, valamint teljesen megújult a földszinti előcsarnok és az emeleti társalgó padlófűtése is. Az épület több mint 140 nyílászáróját is kicserélték a kulturális örökségvédelmi hivatal előírásai szerint, hogy az eredetivel megegyező formát és összképet megtartsák.

A szellőzőrendszert is a modern kor követelményeinek megfelelően építették át, vagyis olyan halkan üzemelnek, hogy az előadások alatt is folyamatosan működhetnek, így a nézőtéren mindig biztosított lesz a megfelelő hűtés, illetve fűtés.

Szeged önerejéből a pályázatban nem támogatható fejlesztésekkel korszerűsítette az épület biztonsági berendezéseit, így 108 millió forintból megújult az erősáramú- és tűzjelző hálózat, a tűz- és vagyonvédelmi rendszer is.

A korszerűsített épületben Solymos László azt kívánta a társulat tagjainak, hogy a megújult intézményben érjenek el minél zajosabb sikereket, hiszen a patinás színháznak ez az első olyan évada, amikor hivatalosan is a nemzeti kategóriába sorolták.

Tizennégy bemutatót tartanak

Gyüdi Sándor főigazgató a társulati ülésen elmondta, az új évadban összesen három operát, egy operettet, két balettelőadást, egy musicalt és hét prózai darabot mutat be a szegedi társulat. A nagyszínházban 6, a kisszínházban 7, a Korzó zeneházban lévő stúdiószínpadon pedig egy premierrel várják az új évadban a szegedieket.

Az évad első premierjét szeptember 28-án láthatja a Kisszínházban a közönség: John Steinbeck Egerek és emberek című színművét Balikó Tamás vezetésével már próbálja is a társulat. Az első nagyszínházi bemutató október 6-án Umberto Giordano André Chénier című operája lesz Bodolay Géza rendezésében, a premier egyben az Armel Operafesztivál nyitóelőadása is.

A „házi” rendezőkön – Juronics Tamáson és Bodolay Gézán – túl, több neves rendező is dolgozik majd a társulattal: az előző évadból visszatér Balikó Tamás és Keresztes Attila, a korábbiakból Csiszár Imre, Tasnádi Csaba, Sándor János és Toronykőy Attila.

Az előző évad sikerprodukciói, többek között a West Side Story, a Macskafogó, a Nő a múltból, a Hétköznapi őrületek és a Pillangókisasszony továbbra is láthatóak lesznek.

A főigazgató beszélt arról is, hogy nagy változás a színház életében, hogy az idei évadban a teátrum megkapta a kiemelt színházaknak járó „nemzeti” besorolást. A cím elnyerése több kötelezettséggel jár majd: gyakoribb határon túli vendégszereplést igényel, ugyanakkor kortárs szerzők műveinek műsorra tűzését is megköveteli. A legtöbb elvárás tekintetében azonban a színház már korábban is megfelelt a kritériumoknak, sőt túl is teljesítette azokat. A megnövekedett feladatokkal és szigorúbb követelményrendszerrel szemben viszont nagyobb anyagi biztonságot és több állami támogatást remélhet a jövőben a társulat.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik