Belföld

Hétfőn 5:30-kor nyit az uszoda

Sajtóbejáráson tudatták, hogy a nyári felújítások hétfőre befejeződnek, s a nagyközönség birtokba veheti a Csitáry Emil Uszodát.

Augusztus 30-i cikkünket követően jól szervezett munkálatokkal folytatódott a székesfehérvári uszoda felújítása, aminek következtében sikerült a korrigált nyitási időpontot tartania a Városgondnokságnak.

Ilyen jellegű és mértékű felújítása még nem volt a fehérvári uszodának – mondta a felújításokat felügyelő városgondnok. Bozai István felhívta a figyelmet: megtörtént a zuhany- és vécéblokkok teljes cseréje, illetve a női blokk javítását a hétvégén fejezik be. A vandálok ellen is biztosított zuhanyzófülkéket szenzoros érintőkkel látták el, amely állandó hőmérsékletű vizet biztosít, a beállításoknak megfelelően fél percen keresztül. Ezzel nemcsak a rongálók ellen tudnak védekezni, de a higiénián túl a takarékosság is szerepet játszhat.

A negyvenmillió forintos uszodafelújításban elsősorban az említett vizesblokkok szerepelnek, de ebből az összegből oldották meg a nagymedence mozgatható elválasztó falának műanyagburkolat-cseréjét, valamint az elavult pénztárgépek cseréjét is. A felújítás költségeit az uszoda üzemeltetésének gazdaságosabb technikájával teremtették elő, így idén először nem kellett erre külön összeget szánnia a fehérvári önkormányzatnak.

Ma reggelre gyorsított eljárással megadta az információt az ÁNTSZ, amely alapján a fehérvári uszoda és strand négy medencéjének vízminősége megfelelő, így az uszoda hétfői nyitásának nincs akadálya.

Mint megtudtuk, a felújított blokkok csempéit és a világítótesteket a városgondnokság belsőépítészei válogatták ki, és az elhelyezésüket is ők tervezték meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik