Belföld

Telefoncsalásokkal foglalkozó országos bűnszervezet bukott le

Az ország 17 megyéjében vásárolt hamis cégiratokkal mintegy ötszáz prémiumkategóriás mobiltelefont egy jól szervezett bűnbanda, amelynek tagjai csaknem 40 millió forintos kárt okoztak a szolgáltatóknak – közölte a nyomozást lezáró csütörtöki sajtótájékoztatóján Zalaegerszegen a városi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

Németh Attila a főként budapestiekből álló bűnözői kör ellen folytatott nyomozásról elmondta: az elkövetők 55 cég és vezetőik valós adatait felhasználva, hamisított iratokkal és pecsétekkel 115 esetben vásároltak két távközlési cég üzleteiben.
Az ügy 15 gyanúsítottja 2011 októberétől idén január végéig, Győrtől Makóig, 17 megyében 477 darab telefont vásárolt meg olcsón és adott tovább orgazdáknak, amivel 39 millió forintos kárt okozott a szolgáltatóknak.

Az osztályvezető elmondta: januárban, egy gyanús zalaegerszegi telefonvásárlás kapcsán tudták felgöngyölíteni a szálakat. Egy 29 éves vecsési férfi két nagy értékű telefont akart megvásárolni hamis cégpapírokkal a zalai megyeszékhely egyik üzletében, de a rendőrségre érkezett jelzés alapján elfogták.

A nyomozás során derült ki, hogy kiterjedt és alaposan kitervelt bűncselekmény-sorozatról van szó, amelynek során valós cégadatok megszerzése után hamis bankszámlaszerződéseket, aláírási címmintákat, közjegyzői iratokat, céges pecséteket, valamint a létező cégvezetők adataival készült személyi okmányokat használtak fel.

Módszerük az volt, hogy a valósnak tűnő dokumentumokkal két távközlési szolgáltató üzleteiben a legdrágább havidíjú üzleti csomagot kérték, hogy a legalacsonyabb áron szerezzék meg a prémium kategóriás készülékeket. Ezeket még aznap Budapesten értékesítették a valós érték mintegy 50-60 százalékáért.

A csalás és további 21 bűncselekményfajta elkövetése miatt vádemelési javaslattal most lezárt nyomozás szerint 55 cég adataival 115 alkalommal követtek el bűncselekményt a gyanúsítottak. Összesen 477 darab nagyértékű telefont vettek vagy próbáltak megvásárolni, amellyel 39 millió forintos kárt okoztak a szolgáltatóknak.

A bűnelkövetői kört egy 37 éves budapesti lakos irányította, aki nyolc ember közreműködésével szerezte be a telefonokat. Az eljárás során egy budapesti III. és egy XX. kerületi gyorsnyomdát is lefüleltek a nyomozók, az előbbiben a cégekkel kapcsolatos hamis iratokat, az utóbbiban a hamis igazolványokat készítették.

Németh Attila hozzátette: az ügynek összesen 15 gyanúsítottja van, akik közül egy van jelenleg előzetes letartóztatásban, de az elkövetők között többen is büntetett előéletűek. A nyolcezer oldalt meghaladó ügyirat szerint együttesen több mint ezer bűncselekményt követtek el, amelyet az országszerte kiterjedt esetek miatt külön zalaegerszegi nyomozócsoport derített fel.

Panulin Tamás, a nyomozó alosztály vezetője elmondta: a gyanúsítottak közül tizenketten budapestiek, ketten főváros környéki lakosok, egy pedig somogyi. Az ügyhöz kapcsolódóan folyik még az orgazdaság ügyében is a vizsgálat, ezért a telefonok sorsáról és a vásárlók kilétéről egyelőre többet nem árulhatnak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik